Huszonhat iraki és négy amerikai vesztette életét Irakban

Vágólapra másolva!
Huszonhat iraki személy és négy amerikai katona vesztette életét csütörtökön Irakban fegyveres támadások és robbantásos merényletek következtében.
Vágólapra másolva!

Heten autóba rejtett pokolgép detonációjának estek áldozatul Bagdad egyik északi kerületében. További négy személy megsérült a forgalmas utcán végrehajtott robbantás következtében. Szintén hét halálos áldozata volt egy fegyveres támadásnak az iraki főváros déli részén. Mind a hét halálos áldozat egyetlen családhoz tartozott: ismeretlenek tüzet nyitottak és több sorozatot leadtak a család minibuszára.

A Bagdadtól 250 kilométernyire északra fekvő Kirkukban három személlyel végeztek ismeretlen támadók. Egy tanárt, egy középiskolás diákot és egy kurd párttisztségviselőt lőttek le a város keleti részén. A Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) helyi tisztségviselőjének gépkocsijára leadott sorozatlövés megsebezte a politikus egyik testőrét is. Kirkukban megtalálták csütörtökön egy régebben eltűnt kurd nő holttestét is. Ismeretlen tettesek elrabolták az iraki hadsereg kirkuki helyőrségi laktanyájának egyik polgári alkalmazottját.

Egy biztonsági őrt és egy közalkalmazottat lelőttek egy állami hivatal épülete előtt a Bagdadtól hatvan kilométernyire északra fekvő Baakúbában.

Két személy vesztette életét egy tűzharcban, amely egyfelől iraki lázadók, másfelől iraki biztonsági erők és amerikai katonák közös járőrosztaga között tört ki Ramádi területén. Hasonló összecsapás zajlott le Fallúdzsában, ott négy iraki rendőr esett el a tűzharcban. A délutáni órákban alakultak ki e csatározások Ramádiban és Fallúdzsában, a szunnita felkelés bástyáinak számító városokban.

Négy amerikai katona és egy iraki tolmács meghalt egy házi készítésű pokolgép robbanása következtében Bagdad észak-nyugati részén - közölte az amerikai hadsereg egy szóvivője. A robbanószerkezet az amerikai hadsereg járművének elhaladásakor lépett működésbe a bagdadi utcán. Hasonló szerkezet robbant a Nedzsef melletti Abu Szher településen is: külföldi biztonsági őrök terepjáró autóinak konvoja volt a merénylet célpontja a síita szent városhoz közeli településen. Egyelőre nem ismeretes, milyen következményekkel járt ez a támadás.

Desmond Browne brit védelmi miniszter meglepetésszerű látogatást tett csütörtökön az Irak déli részén állomásozó brit csapatoknál - közölte az al-Irakíja tévéadó, hozzátéve, hogy a hatóságok biztonsági okokból nem jelentették be előre a miniszteri vizitet. Május eleje óta a britek hét katonát vesztettek az arab ország déli részén. Az eddig viszonylag nyugalmas dél-iraki nagyvárosban, Bászrában is megnőtt az utóbbi hetekben a merényletek száma.