Egyre több a neonáci Németországban

Vágólapra másolva!
Nőtt a német neonácik és az erőszakra hajlamos szélsőjobboldaliak száma Németországban - írja a Bild am Sonntag. Eközben közeledik a labdarúgó-vébé: az Afrika Tanács brosúrában tanácsolja majd el a külföldi szurkolókat egyes berlini kerületek meglátogatásától, melyeket a neonácik fellegvárainak tartanak.
Vágólapra másolva!

Németországban 2005-ben gyarapodott a neonácik és az erőszakra hajlamos szélsőjobboldaliak száma - jelentette a Bild am Sonntag arra a belbiztonsági jelentésre hivatkozva, amelyet Wolfgang Schauble belügyminiszter terjeszt majd elő hétfőn.

A vasárnapi lap ismeretei szerint a jelentésben az szerepel, hogy míg 2004-ben 3800 neonácit tartottak számon, tavaly már 4100-at. Az erőszakra hajló szélsőjobboldaliak tízezret számláltak két évvel ezelőtt és 10 400-at 2005-ben.

Az erőszaknak legutóbb a berlini tartományi képviselőház egyik tagja esett áldozatul a főváros Lichtenberg kerületében. Giyasettin Sayant, a Baloldali Párt migrációs kérdésekért felelős török származású képviselőjét a hét végén verték fejbe üveggel becsmérlő kijelentések kíséretében, amikor éppen kiszállt az autójából. A képviselőt agyrázkódással szállították kórházba. A rendőrség még nem akadt az elkövetők nyomára. A szóban forgó kelet-berlini kerületet a neonácik egyik fellegvárának tartják.

A labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt alig három héttel feltűnést kelt, hogy az afrikaiak érdekképviseleti szerve, az Afrika Tanács brosúrában kívánja eltanácsolni a külföldi szurkolókat egyes berlini kerületek meglátogatásától. Uwe-Karsten Heye, volt kormányszóvivő, a Vorwarts című szociáldemokrata kiadvány főszerkesztője egy rádióinterjúban szintén életveszélyesnek minősítette nem fehérbőrűek számára a Berlint körülvevő Brandenburg tartomány egyes településeit.

Ugyanakkor a szélsőjobboldaliak száma a kimutatások szerint összességében enyhén csökkent: 40 700-ról 39 ezerre. Csökkent a szélsőjobboldali pártok, például a Német Népi Unió (DVU) és a Republikánusok taglétszáma is.