Izrael: hamarosan lesz iráni atomfegyver

Vágólapra másolva!
Irán csupán hónapokra van a nukleáris fegyver előállításától - jelentette ki a CNN amerikai hírtelevíziónak adott vasárnap esti nyilatkozatában Ehud Olmert izraeli miniszterelnök. Hétfőn a Kínában vendégeskedő Angela Merkel német kancellár, és vendéglátója, Ven Csi-Pao kormányfő kijelentette: Irán nem gyárthat atomfegyvert.
Vágólapra másolva!

Washingtoni látogatásának előestéjén Olmert kijelentette, hogy ez a "technológiai küszöb" jóval közelebb van, mint korábban vélekedtek. Álláspontja szerint az az idő, ameddig Teherán képes lesz atomfegyver előállítására nem években, hanem hónapokban mérhető.

A kormányfő ugyanakkor valószínűtlennek nevezte, hogy Izrael kísérletet tenne egy Irán elleni, esetleges egyedüli katonai fellépésre, ahogy ezt 1981-ben tette, amikor egy meglepetésszerű légitámadással megsemmisítő csapást mért iraki nukleáris létesítményekre.

Az interjúban Olmert ebből kiindulva arra figyelmeztetett, hogy a nukleáris fegyver előállítását célzó iráni törekvéseket - mint fogalmazott - komolyan kell venni. Emlékeztetett arra, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő már többször fenyegetődzött Izrael megsemmisítésével.

Német-kínai tiltás Iránnak

A német és a kínai kormányfő egyetértett abban hétfői tárgyalásán, hogy Irán nem tehet szert az atomfegyverek gyártásának képességére. Angela Merkel német kancellár, aki számos parlamenti képviselő és csaknem félszáz üzletember kíséretében érkezett Pekingbe az előző este először Ven Csi-Pao kormányfővel ült tárgyalóasztalhoz.

A találkozó után Merkel közölte újságírókkal: kínai kollégája egyetértett vele abban, hogy nem engedhető meg Iránnak az atomfegyvergyártás képességének megszerzése.

A nyugati hatalmak vitában állnak Pekinggel és Moszkvával az iráni atomügy megoldásának módját illetően. Kína és Oroszország ellenzi, hogy keményebb intézkedéseket, szankciókat vezessenek be Teherán ellen. Merkel pekingi látogatásának egyik lényeges célja, hogy konszenzust próbáljon kialakítani Kínával az iráni atomválság ügyében.