Templomban gyilkolt az ámokfutó

Vágólapra másolva!
Öt embert ölt meg egy ámokfutó az amerikai Louisiana államban. A férfi előbb négy embert gyilkolt meg egy templomban, majd pedig a feleségével is végzett.
Vágólapra másolva!

Négy embert ölte meg egy louisianai templomban egy 25 éves férfi. A rendőrség szerint a fegyveres a templomi ámokfutás után feleségét és három gyerekét magával ragadva elmenekült, majd nem sokkal később agyonlőtte a feleségét is.

A gyerekeket sértetlenül találták meg a hatóságok. A férfit a templom közelében, egy lakóházban fogták el.

A vallási közösség egyik tagja szerint a vérengzés áldozatai a feleség rokonai voltak, és a férfi meglőtte anyósát is. Azt a rendőrség is megerősítette, hogy egy nő súlyos sebet kapott a lövöldözésben.