Annan törvénysértéssel vádolja Szudánt

Vágólapra másolva!
A legalapvetőbb humanitárius törvények megsértésével vádolta Szudánt az ENSZ főtitkára helyi idő szerint hétfő este New Yorkban közzétett jelentésében.
Vágólapra másolva!

A Biztonsági Tanács számára készített beszámolóban Kofi Annan mindenekelőtt azért marasztalta el a szudáni hatóságokat, amiért megakadályozzák, hogy a nemzetközi segélyszállítmányok - beleértve az üzemanyagot, az élelmiszereket, továbbá egyéb segélycikkeket - eljussanak az igazi címzettekhez. Azokhoz a polgári személyekhez, akiket leginkább sújt az ország nyugati részén fekvő Dárfúrban évek óta dúló polgárháború.

A világszervezet főtitkára a jelentésben felhívta a figyelmet arra, hogy Dárfúrban egyre inkább elharapódzik az erőszak, aminek az ott élő polgári személyek az igazi áldozatai. Kofi Annan felrótta a kormánynak: a tartományi lázadókkal vívott harca miatt akadályozza, hogy a segélyek célba érjenek, s ezzel megsérti a legalapvetőbb humanitárius törvényeket.

A nyugat-szudáni tartományban a kormánycsapatok és a lázadók között 2003 óta tartó harcok következtében több mint 200 ezer személy vesztette életét, s csaknem hárommillióan kényszerültek otthonaik elhagyására.

A szóban forgó törvények megsértése miatt Kofi Annan a kormány mellett elítélte a lázadókat is, teljes mértékben elfogadhatatlannak nevezve a dárfúri erőszak rendkívül magas szintjét, továbbá a polgári személyek elleni támadásokat.

Az ENSZ főtitkára a szemben álló feleket mielőbbi békemegállapodás aláírására szólította fel.