Merev kompromisszumokat pénzel az EU

Az Európai Parlament elnöke szerint az EU minden állampolgárának napi 26 eurócentbe kerül, ami egyáltalán nem sok. Az EP számításai szerint ugyanakkor már azzal is sokat meg lehetne takarítani, ha a testület nem két, hanem csak egy városban ülésezne. Az Unióban jó néhány takarékoskodó lépésnek és ésszerűsítésnek a tagállamok makacskodása és önérdeke vet gátat. Az EP főtitkára szerint azonban ez a demokrácia ára, amit szívesen megfizet az EU.

"Általában a pénz a családi perpatvarok gyökere" - jelezte előre cikkében az Economist több mint egy éve, hogy az uniós költségvetésről szóló megállapodás kemény játszma lesz, és a brit gazdasági lap jóslata be is igazolódott: az Unió 2007-13 között érvényes költségvetését csak jó egyéves vajúdás után sikerült kiizzadnia az EU vezetőinek. A költségvetést végül május közepén hagyta jóvá az Európai Parlament (EP), a boldogság azonban korántsem volt felhőtlen. Josep Borrell, az EP elnöke azzal védte a költségvetést és magát az Uniót, hogy az EU egy lakosra lebontva így is csak napi "fejenként 26 centbe kerül, ez pedig egyáltalán nem tekinthető soknak".

A napi alig 68 forint valóban nem tűnik egetrengetőnek, ráadásul az összeg egyenetlenül oszlik el az Unión belül: az EU költségvetési hiányát ugyanis a 9 legjobb módú tagállam fizeti (lásd a keretes részt), a többiek a rendszer haszonélvezői, így Borrell száma egyszerre fest kedvezőbb és kedvezőtlenebb képet az EU valóságos helyzeténél. A költségvetés körüli vita ugyanakkor arra is rámutat, hogy sok jelentős kiadást azért szenved el az Unió, mert nem tud változtatni a megmerevedett kompromisszumokon, nem tud úrrá lenni a tagállamok akaratán.

Protekcionizmus

Az Economist szerint az uniós gazdaságpolitikát a protekcionista államok teszik tönkre, igaz, azt a lap is elismeri, hogy ez a fogalom nehezen értelmezhető az EU szintjén. Mindegyik állam a többieket vádolja ugyanis protekcionizmussal. A kisállamok a nagyokra fújnak, amiért azok rájuk kényszerítik akaratukat, a nagyok a kicsiket hurrogják le, amiért szerintük tényleges súlyuknál nagyobb beleszólást akarnak a döntésekbe.

Ennek esett áldozatául - legalábbis részben - az Unió 2013-ig érvényes költségvetése is. Bár azt szinte mindenki elismerte, hogy az EU makacs hozzáállásához képest - miszerint az agrártámogatások jelentették az uniós költségvetési sarokszámok viszonyítási pontját - kedvező elmozdulás történt, akad azonban több kiábrándító elem is a költségvetésben. A hét évre szóló, 864 milliárdos főösszeg 34 százalékát még mindig az agrártámogatások teszik ki. Ez ugyan 12 százalékkal - azaz lényegesen - kevesebb, mint az eddigi összeg, azt azonban nem sikerült elérni, hogy a támogatási rendszert alapjaiban vizsgálják felül, hogy hatékonyabbá és ésszerűbbé válhassanak a kifizetések. A 34 százalékos támogatás ráadásul még mindig rengeteg ahhoz viszonyítva, hogy az agrárium alig 4 százalékát adja az EU GDP-jének.

A rendszer felülvizsgálatára legkorábban 2008-09-ben ad lehetőséget a költségvetési megállapodás, ez a felülvizsgálat azonban semmire nem kötelez majd, így elképzelhető, hogy 2014-ben is ugyanaz a támogatási rendszer lesz érvényben az EU-ban, mint ma: azaz a mezőgazdaság támogatásának túlsúlya jellemzi majd az EU-t ahelyett, hogy a tagállamok által is elismerten fontos kutatás-fejlesztés szerepét növelnék.

Arányait tekintve nőtt ugyanakkor az uniós intézmények fenntartására fordítható összeg, az EU versenyképessége szempontjából kulcsfontosságúnak tartott, akadozva haladó gazdaságfejlesztési program - a lisszaboni célkitűzések - teljesítésére viszont úgy kellett még egy kis pénzt kikuncsorogni az EP-nek a költségvetési vita utolsó pillanataiban. Az uniós költségvetési felfogást - azaz az agrárium támogatásának előtérbe helyezését - már az Európai Bizottság 2003-as jelentési is lesajnálóan "történelmi ereklyének" nevezi, ehhez képest pedig tényleg nem sikerült áttörést elérni a legújabb büdzsé vitájában.

A Guardian publicistája szerint az uniós költségvetési vita és az EU működése tökéletesen párhuzamba állítható a reneszánsz Európa életével: már az is csoda, hogy működik ez az ezerszínű maszlag. Míg azonban a reneszánsz idején a változatosság kreativitást és fellángolást hozott, illetve számos háborút gerjesztett, addig most megteremti ugyan a békét, de a kontinens állóvizét nem tudja megzavarni.