Brüsszel gyors rendőrségi reformot kér Boszniától

2006.06.02. 20:40

Az Európai Unió felszólította pénteken Bosznia-Hercegovinát a rendőrségi reform gyorsítására, valamint arra, hogy maradéktalanul működjön együtt a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszékkel annak érdekében, hogy az idei év végéig aláírhassák a társulási szerződést.

"Továbbra is lehetséges elérni a stabilizációs és társulási tárgyalások lezárását 2006 - közölte pénteken Olli Rehnnek, az EU bővítési biztosának szóvivője Olli Rehn és Mladen Ivanic bosznia-hercegovinai külügyminiszter tárgyalása után. A szóvivő szerint Bosznia-Hercegovinának több területen is haladást kell elérnie, többek között a rendőrségi reformot illetően.

Az Európai Unió tavaly októberben kezdte meg a társulási tárgyalásokat Bosznia-Hercegovinával, azzal a kifejezett feltétellel, hogy átalakítja a rendőrségét, de egy uniós illetékes szerint aggódik amiatt, hogy kevés haladás történt a területen.

Olli Rehn arra emlékeztette Mladen Ivanicot, hogy Szarajevónak maradéktalanul együtt kell működnie a hágai Nemzetközi Törvényszékkel.