Új globális stratégiát dolgoztak ki az AIDS ellen

Vágólapra másolva!
Az AIDS elleni küzdelem új globális stratégiáját felvázoló zárónyilatkozat elfogadásával zárult pénteken az ENSZ székhelyén e témában rendezett nagyszabású háromnapos értekezlet. A dokumentumból azonban hiányoznak a szükséges pénzügyi források előteremtését célzó konkrét kötelezettségvállalások.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ-közgyűlés egyhangúlag fogadta el a nyilatkozatot, amely a másfélszáz ország államfőinek, kormányfőinek és minisztereinek részvételével, nyolcszáz civil szervezet képviselőinek jelenlétében rendezett tanácskozáson született kompromisszum eredménye.

Jan Eliasson, konferencián a vitát is vezető közgyűlési elnök elmondta: a nyilatkozat konkrét vállalásokat tartalmaz a nők nagyobb önállóságának megteremtése érdekében, és részletesen leírja a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó módszereket, köztük a férfiak és nők számára készített óvszerek alkalmazását. Ez a szóhasználat eddig több konzervatív szellemiségű muzulmán és latin-amerikai ország ellenállásába ütközött.

A nyilatkozat, amely az első ilyen jellegű dokumentum a 2001-ben rendezett "történelmi" AIDS-konferencia óta, felvázolja azt az utat is, amely 2010-ig elvezethet az áhított célhoz, a szerzett immunhiányos betegség terjedésének sikeres megfékezéséhez, a HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek megfelelő kezeléséhez, szociális támogatásához.

A nyilatkozat nem nevezi meg az AIDS által leginkább fenyegetett társadalmi csoportokat, vagyis a prostituáltakat, a kábítószer-élvezőket és a homoszexuálisokat, ehelyett - homályosabb fogalmazással - "sebezhető csoportokról" szól csupán. A 2001-es konferenciával ellentétben a most elfogadott dokumentumból kimaradtak az AIDS-elleni küzdelem pénzügyi forrásainak előteremtését célzó konkrét kötelezettségvállalások, jóllehet a nyilatkozat megemlíti, hogy 2010-ig 23 milliárd dollárra lesz szükség a célok megvalósításához, ami jóval több, mint kétszerese a 2005-ben ilyen célokra költött 8,3 milliárdnak.

Számos civil szervezet emiatt csalódottságának adott hangot. A konkrét pénzügyi célkitűzések, vállalások rögzítését ellenző országok táborát az Egyesült Államok vezette, bár Washington - amely a világon a legtöbbet költi a fejlődő országok AIDS-ellenes küzdelmének támogatására - a maga céljait e téren már meghatározta.

A háromnapos konferencia előestéjén tették közzé az AIDS-ellenes harcot összehangoló ENSZ-szervezet, az UNAIDS jelentését, amely szerint a járvány stabilizálódott az 1990-es években tapasztalt csúcs után. A kór több mint 25 millió halálos áldozatot szedett világszerte, amióta 1981-ben felfedezték, és jelenleg 40 millió HIV-fertőzött él az UNAIDS adatai szerint.