Önálló állam lett Szerbia

Vágólapra másolva!
Önálló országgá vált Szerbia, miután a parlament hétfőn kimondta, hogy Montenegró önállósodásával megszűnt a délszláv államközösség, és annak jogutódja Szerbia lett.
Vágólapra másolva!

Szuverén országgá vált hétfőn Szerbia, miután a parlament hétfői ülésén határozatot fogadott el arról, hogy Montenegró önállósodásával megszűnt a délszláv államközösség, és annak jogutódja Szerbia lett.

A határozat kötelezi a szerbiai kormányt és az állami szerveket, hogy 45 napon belül tegyék meg a szükséges intézkedéseket az államközösségi hatáskörök átvételéről. A határozat elfogadásával 88 év után ismét önálló állammá vált Szerbia és Montenegró is.