Levágott fejek és amnesztia Irakban

Vágólapra másolva!
Újabb véres nap virradt Irakra kedden. Előbb kilenc levágott emberfejet találtak Baakubában, majd három halottat Bagdadban. A fővárosban volt egy robbantás és több lövöldözés is, ezekben összesen hatan vesztették életüket. Eközben az iraki elnök bejelentette, hogy szabadon engednek két- és félezer foglyot a megbékélés jegyében.
Vágólapra másolva!

Kilenc levágott emberfejre bukkantak az iraki fővárostól északra fekvő Baakúbában. A baakúbai rendőrség szerint a műanyag zacskókba csomagolt fejeket egy gyümölcsös ládában találták meg a Bagdadtól 65 kilométerre északra lévő, al-Hadíd körzetben, egy főút mellett. Néhány fejen szemkötő volt. Ez már a második ilyen eset a településen és környékén: a hét végén nyolc levágott emberfejet találtak, közülük heten rokonok voltak, a nyolcadik pedig egy mecset imámja.

A fővárosban, Bagdadban kedden hat embert gyilkoltak meg, és három másik holttestet is találtak. Al-Furat negyed önkormányzatának egyik tagját délelőtt ölték meg két testőrével együtt, Bagdad déli részén. Két lövedék csapódott egy ipari területre, a belügyminisztérium közelében, itt két ember halt meg, hét pedig megsebesült. Pokolgép is robbant Bagdad belvárosában, egy buszpályaudvarnál. A detonációban egy asszony meghalt, egy férfi pedig megsebesült. Holttesteket egyrészt a főváros déli részén, al-Baja negyedben találtak - a két fiatal lányt fejen lőtték - de az északi, zömmel síiták lakta Kadzimíja negyedben is találtak egy lelőtt fiatalembert a hatóságok.

A nemzeti megbékélés előmozdításának szándékával két- és félezer fogoly szabadon engedéséről intézkedik az iraki miniszterelnök. Núri al-Máliki szerint olyan személyek nyerhetik vissza szabadságukat, akik ellen nincsenek nyilvánvaló bizonyítékok, vagy akiket tévesen tartóztattak le. "Reméljük, hajlandóak lesznek tartózkodni a politikai folyamat erőszakos ellenzésétől" - mondta Máliki, a lázadó mozgalom gerincét adó, szunnita kisebbségre utalva. A hamarosan kiszabaduló foglyok amerikai és iraki irányítású börtönök lakói.