A NAÜ szerint Irán újabb uráncentrifugákat helyez üzembe

Vágólapra másolva!
Irán az urándúsítás újabb szakaszába lépett ezen a héten a nukleáris tevékenysége felfüggesztését célzó nemzetközi felhívások ellenére - állapította meg legújabb jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).
Vágólapra másolva!

A NAÜ bécsi központjából csütörtökön szivárogtatták ki azt a jelentést, amelyet az atomsorompó-szerződés betartásán őrködő szervezet kormányzótanácsának hétfőn kezdődő, a sajtó előtt zárt ülése elé terjesztenek.

A NAÜ az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazása alapján április 28-án készített átfogó jelentést az iráni atomprogramról, és e jelentésnek az aktualizált változatát terjesztik most a kormányzótanács elé. A csütörtökön kiszivárogtatott jelentés megerősíti az iráni vezetőknek azokat a korábbi bejelentéseit, amelyek szerint Teherán nem mond le az urándúsítás jogáról, folytatja ezt a tevékenységet annak ellenére, hogy a BT öt állandó tagja és Németország kereskedelmi kedvezményeket, atomipari segítséget is felajánlott Iránnak a dúsítás leállításáért cserébe.

A NAÜ központjából csütörtökön kiszivárogtatott - alig kétoldalas - jelentésben május eleji mintavételre hivatkozva megerősítették a korábbi urándúsítás (3,5 százalékos dúsítottsági szint) tényét. Megállapították azt is, hogy Iránban június 6-án a natanzi kísérleti központban uránhexafluoridot (UF6) töltöttek azokba a gázcentrifugákba, amelyekből jelenleg 164 egységből álló rendszer működik, és Teherán folytatja egy ilyen újabb centrifuga-egységnek a felszerelési előkészítését.

Egyes szakértői becslések szerint Iránnak legalább 3 ezer gázcentrifugára lenne szüksége ahhoz, hogy nukleáris fegyverhez felhasználható mértékig dúsítson uránt.

A jelentésben rögzítették azt is, hogy Irán nem adott választ a NAÜ-nek az atomprogramját illető számos kérdésre, amelyek például a gázcentrifugák újabb típusának állítólagos felhasználásáról, az uránmetállal, illetve a plutóniummal és a nehézvízzel kapcsolatos kísérletekre vonatkoznak.

A nagyhatalmak már hosszabb ideje attól tartanak, hogy Irán energiatermelési célokkal meghirdetett atomprogramjának a leple alatt atomfegyverhez, illetve atomfegyvergyártói képességhez akar hozzájutni, és ezért akar mindenáron a saját területén uránt dúsítani. Irán cáfolja a vádakat, és a NAÜ sem tudott eddig bizonyítékot találni iráni atomfegyverkezési programra.