"Újra átélhetem a büszkeséget" - vallotta meg az Iranian című lap 1999. március 23-i számában egy iráni drukker érzéseit azután, hogy az ország válogatottját az "Év iráni embereinek" választották. A megtiszteltetés és az öröm nem véletlen, Irán ugyanis az 1998-as világbajnokságon 2-1-re legyőzte az Egyesült Államokat Estili és a ma már Hamburgban focizó, újra kerettag Mahdavikia góljaival.
Nagy volt a készülődés a mérkőzésre. Irán 1978 után másodszor, de az 1979-es Iszlám forradalom, a konzervatív vallási fordulat óta először jutott ki vébére, ráadásul rögtön összesorsolták a csapatot a teheráni rendszer legnagyobb kritikusával, az Egyesült Államokkal. Eleinte úgy tűnt, hogy nem lesz igazuk a szenzációra éhezőknek, a meccs rendben zalott, előtte megvolt a kötelező kézfogás, virágot is adtak egymásnak a játékosok és sportszerű volt a meccs, mindössze 3 sárgalapot osztott ki Urs Meier.
Az iráni diadal - ami a csapat első vébégyőzelme volt - után Bill Clinton amerikai elnök gratulált az ellenfélnek, az iráni ajatollah azonban nem mulasztotta el kiaknázni a győzelemben rejlő politikai tőkét: "Legyőztük a Nagy Sátánt" - szólt az iráni örömujjongás.
Az [origo] az elhíresült Irán-USA összecsapás kapcsán összegyűjtött néhányat a pénteken induló vébé presztízsmeccsei közül. Olyan politikai, történelmi, gazdasági ellentéteket, kapcsolatokat gyűjtöttünk össze, melyeknek érdekes aktualitást adhat a világbajnokság. Bár a párharcok a legtöbb esetben nem vérre mennek, több olyan meccs is akad, amikor így vagy úgy, de valamelyik válogatott hazája becsületéért is küzd. Ha kíváncsi rá, hogy mi köze a vébének a banánhoz, a sörökhöz, a tonhalhoz és George W. Bush terepjárójához, akkor olvassa el összeállításunkat.