Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is igen népszerű hazájában. A legutóbbi felmérés szerint a lakosság több mint háromnegyede elégedett munkájával, sőt a megkérdezettek közel hatvan százaléka azt szeretné, ha újabb négy évig államfő maradna. Ehhez azonban alkotmánymódosításra lenne szükség, mert az alaptörvény csak két egymást követő négyéves ciklus kitöltését engedélyezi, harmadikat már nem.

Oroszország lakosságának 59 százaléka azt szeretné, ha elnökük még négy évig hivatalában maradna, 29 százalékuk azonban ellenezné ezt - derül ki egy közvélemény-kutatásból. A felmérést a Jurij Levada Elemző Központ készítette 1600 embert kérdezve meg országszerte.

Vlagyimir Putyin elnök jelenleg második terminusát tölti zsinórban, államfői mandátuma 2008-ban jár le. Ahhoz, hogy újabb négy évre megválasszák Oroszország elnökének, alkotmánymódosításra lenne szükség. Az alaptörvény ugyanis egy személynek két egymást követő ciklus kitöltését engedi. Azok, akik szívesen látnák Putyin elnökségének meghosszabbítását, az ezzel kapcsolatos alkotmánymódosítást is támogatnák. Ellenfelei ugyanakkor a demokrácia megcsúfolásának tekintenék az alkotmány átírását.

A közvélemény-kutatás szerint az oroszok 77 százaléka elégedett Putyinnal. A felmérés alapján kiderült, hogy Dimitrij Medvegyev miniszterelnök-helyettesnek 10, illetve Szergej Ivanov jelenlegi hadügy-, volt külügyminiszternek 7 százalékos támogatottsága van. E két politikus a leginkább esélyes arra, hogy Putyin után elnök lehessen.

Népszerűsége dacára "Putyin elhatározta, hogy nem indul a 2008-as elnökválasztáson" - nyilatkozta az orosz sajtónak Szergej Markov, egy, a Kremlhez közel álló elemző. A média foglalkozik állandóan azzal, hogy Putyin alkotmánymódosítást szeretne, amelynek alapján újabb négy évig Oroszország élén állhatna - mondja Markov. E látszat fenntartásában az ellenzék is érdekelt, állítja az elemző.

Mindennek ellentmond, hogy Putyin kisebb módosítást hajtott végre a kormányzati struktúrában. Elbocsátotta Vlagyimir Usztyinov főügyészt, és úgy hírlik, néhány miniszterétől is megválik a közeljövőben. Az orosz sajtó úgy véli, a cél az, hogy az elnök egyensúlyt teremtsen a liberálisok és keményvonalasok között az adminisztrációban, illetve olyan kép alakuljon ki róla, hogy ő a stabilitás őre. Az orosz lapok szerint ezzel a lépésével növeli annak esélyét, hogy "királycsináló" váljék belőle. Putyin valószínűleg a politikai elitben marad az után is, hogy megvált az államfői poszttól. Ezt szeretnék szövetségesei is, akik 2012-től szívesen látnák ismét Oroszország élén.