Öngyilkos lett három guantánamói fogoly

Vágólapra másolva!
Egyszerre lett öngyilkos három fogoly a guantánamói amerikai börtöntáborban a fogva tartásuk elleni tiltakozásul.
Vágólapra másolva!

Feltehetően közös megegyezés alapján - a fogva tartásuk elleni tiltakozásul - végett vetett életének három fogoly a guantánamói amerikai börtöntáborban - jelentette be szombaton az amerikai kormányzat egy magas rangú tisztségviselője, valamint Miamiban az amerikai déli parancsnokság. Két szaúdi és egy jemeni rab vetett véget az életének, egyelőre az sem világos, hogy mikor - közölték.

Nem tudni, hogy az öngyilkosságot elkövetőknek volt-e közük a foglyok és az őrök közötti heves összecsapáshoz, ami a múlt hónapban történt. A washingtoni védelmi minisztérium azt ígérte, hogy - helyi idő szerint - még szombaton tájékoztatást ad a történtekről. George Bush elnököt, aki Camp Davidben tölti a hétvégét, tájékoztatták az ügyről - közölte a tisztségviselő, aki név nélkül nyilatkozott, mondván, hogy a részleteket a Pentagon ismerteti majd. Az Egyesült Államok körülbelül 460 terroristagyanús személyt tart fogva a Kuba szigetén lévő létesítményben.