Fatah-fegyveresek lőtték a palesztin kormány épületét

Vágólapra másolva!
Golyózáport zúdítottak a Fatah mozgalomhoz kötődő palesztin fegyveresek hétfőn késő este a palesztin kormányfő irodájára a ciszjordániai Rámalláhban, majd felgyújtották azt és a palesztin parlament épületét is.
Vágólapra másolva!

Beszámolók szerint a biztonsági szolgálatok több száz tagja és az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű csoport fegyveresei sereglettek össze Rámalláhban a kormány hivatali épülete előtt, tiltakozva a Gázai övezetben a nap folyamán lezajlott csetepaté ellen, amit szerintük a Hamász robbantott ki.

A Hamász aktivistái és a Mahmúd Abbász vezette Fatahhoz hű palesztin megelőző biztonsági erők között az övezet déli részén, Rafahban kitört összecsapásban ketten életüket vesztették, 14-en megsebesültek.

Rámalláhban a tüntetők berontottak a kormánynak otthont épületkomplexumba, lövöldöztek, összetörték a bútorokat és a számítógépeket, szétszórták az iratokat. Az épületből sűrű füst gomolygott, a helyszínre több tűzoltó autó érkezett. Kevesebb mint egy órával később az elégedetlenkedők lángra lobbantották a parlament épületét. Mindkét intézményt a parlamenti választásokon győztes iszlámista Hamász ellenőrzi.

Iszmáil Haníje, a Hamász vezette palesztin kormány miniszterelnöke nem Rámalláhból, hanem a Gázai övezetből intézi az ügyeket, mert Izrael utazási korlátozásokat vezetett be vele szemben. "Valahányszor (a Hamász emberei) hozzáérnek a mieink közül valakihez Gázában, tízszer annyit kapunk el közülük Ciszjordániában" - fenyegetőzött a megelőző biztonsági szolgálat egyik tagja.

Abbász elnök előzőleg - a rafahi összecsapás után - az utcára parancsolta a biztonsági erőket, hogy vonják ellenőrzésük alá a helyzetet. Az elnöki rendelkezésről beszámoló magas rangú palesztin illetékes azt mondta, Rafahban a Hamász fegyveresei megostromolták a megelőző biztonsági szolgálat főhadiszállását.