Mecsetrobbantás Bagdadban - hét halott

2006.06.16. 11:57

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy bagdadi mecsetben pénteken. A rendőrség szerint a halottak száma legalább hét. Az akciót három nappal azt követően hajtotta végre a merénylő, hogy megszigorították a közbiztonsági intézkedéseket az iraki fővárosban.

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát pénteken, egy síita mecsetben Bagdadban. A merényletben legkevesebb hét ember meghalt - közölte a rendőrség. Az első jelentések szerint a merénylő a pénteki imára összegyűlt emberek közé vegyülve hozta működésbe a testére erősített robbanóövet, az iraki főváros központjától északra fekvő Burata mecsetben. A halottakon kívül huszonegyen megsebesültek.

A merényletet három nappal azután követték el, hogy az iraki hatóságok és az amerikai hadsereg nagyszabású kampányt indítottak a rend helyreállítására Bagdadban több mint ötvenezer rendőr és katona bevetésével. A megelőző intézkedések értelmében, a kora délutáni ima időszakában négy órán keresztül tilos a gépkocsi-közlekedés. A merénylő gyalog érkezett a helyszínre.

Ebben a mecsetben követték el korábban az egyik legsúlyosabb bagdadi robbantást: április 7-én, három öngyilkos merénylő 90 embert ölt meg a testére erősített pokolgéppel, 175-en pedig megsebesültek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK