Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint minden esély megvan arra, hogy az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi válság ügye hamarosan visszakerüljön a Biztonsági Tanácstól a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kezelésébe.

Putyin reményét fejezte ki kedden Romano Prodi olasz kormányfővel folytatott moszkvai tárgyalásán, hogy az az ösztönzőket is tartalmazó nemzetközi javaslatcsomag, amelyet a Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország készített Teherán számára, eredménnyel jár, és akkor az egész ügy visszakerülhet a Biztonsági Tanácstól a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kezelésébe. Ez nagyon is lehetséges - mondta, legalábbis ezt szűrte le iráni vezetőkkel folytatott sanghaji megbeszéléseiből. (Putyin a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcsértekezletének szünetében találkozott a múlt héten Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökkel és más iráni vezetőkkel.)

Putyin és Prodi Oroszország és Olaszország jó kapcsolatait hangsúlyozta moszkvai találkozóján, noha az orosz államfő Silvio Berlusconi előző olasz kormányfő - Prodi ellenlábasa - nagy barátjának számított. (Egyes megfigyelők szerint Putyin azért ápolt különösen baráti kapcsolatokat Berlusconival, mert az előző olasz kormányfő Washingtontól és számos nyugat-európai vezetőtől eltérően sohasem gyanúsította az orosz államfőt tekintélyuralmi hajlamokkal.)

"Az Olaszországhoz fűződő jó viszony ápolása, az olasz belpolitikai helyzettől függetlenül, prioritás hazánk számára" - jelentette ki Putyin, az olasz kormányfőt fogadva a Kremlben.

Prodi a kereskedelmi kapcsolatok és a kölcsönös beruházások fontosságát emelte ki válaszában. A Kreml adata szerint az orosz-olasz kereskedelmi forgalom elérte a 23,5 milliárd dollárt. Ezen belül az orosz energiaeladások jelentik a legnagyobb tételt.