Észak-koreai rakéta kilövésére számít az USA

Vágólapra másolva!
Az amerikai hírszerzés szerint nagy hatótávolságú rakéta tesztelésére készül Észak-Korea. A Taepodong-2-es elméletileg amerikai felségterületet is elérhet. Egyes hírek szerint az USA aktiválta rakétavédelmi rendszerét - ezt hivatalosan nem erősítették meg. Megfigyelők szerint Phenjan ezzel akar jobb alkupozícióba kerülni a hónapokkal ezelőtt megakadt nukleáris leszereléséről szóló hatoldalú tárgyalásokon.
Vágólapra másolva!

Akár amerikai felségterületet (Alaszka) is elérhet az észak-koreaiak új nagy hatótávolságú rakétája, amelynek hamarosan megtörténhet a tesztelése is. Erről kedden számolt be Stephen Handley, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A tanácsadó ugyanakkor megjegyezte, hogy "az értesülés egyelőre nem végleges". "Nehéz megmondani", hogy Észak-Korea befejezte-e már a Taepodong-2-es rakéta feltankolását, és "úgy tűnik, van egy törekvés a válságkeltésre" idézte a BBC News.

Az új rakétáról már a hétvégén is érkeztek hírek, és nevük elhallgatását kérő amerikai illetékesek közölték azt is, hogy emiatt aktiválták az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszerét. Az utóbbi megjegyzéseket a Pentagon nem volt hajlandó kommentálni, és a Fehér Ház is elutasította, hogy elárulja, milyen válaszlépést terveznek, ha Phenjan kilövi a rakétát.

Thomas Schieffer az USA tokiói nagykövete szerdán úgy nyilatkozott, hogy most nagyobb kapacitásuk van rakétákat nyomon követni, mint 1998-ban, amikor Észak-Korea kilőtt egy nagy hatótávolságú rakétát. Arra a kérdésre, hogy az USA kilőné-e a rakétát, ha útnak indítanák a koreaiak, a nagykövet azt mondta: "Olyan lehetőségeink vannak, amelyek nem voltak meg a múltban, és ezek mind szóba jöhetnek". A BBC washingtoni tudósítója szerint ugyanakkor a rakéta esetleges lelövése csak elmérgesítené az amúgy is rendkívül feszült viszonyt a két állam között.

Japán, Ausztrália, Kína és Dél-Korea is többször figyelmeztette már Észak-Koreát, hogy mondjon le nukleáris terveiről. Dél-Korea több ezer tonna élelmiszersegély visszatartását is kilátásba helyezte, ha kilőnék a rakétát, és bejelentették, hogy Kim De-dzsong volt déli elnök elhalasztja jövő hétre tervezett phenjani látogatását a "váratlan körülmények" hatására. A volt elnök az északi nukleáris program befejezését célzó hatoldalú tárgyalások újraindítását szeretné elérni.

Phenjan eddig hivatalosan nem jelezte, hogy kilövést tervezte, ugyanakkor diplomatái a napokban többször is hangoztatták, hogy az országnak joga van rakétát építeni és tesztelni.

Észak-Korea utoljára 1998-ben tesztelt nagy hatótávolságú rakétát. Az akkor kilőtt Taepodong-1-es átrepült japán északi része fölött. 1999 óta azonban Phenjan tartja magát az önként vállalt rakétatesztelési moratóriumhoz. Az USA szerint ezt tavaly is megerősítették a hatoldalú tárgyalásokon. Ezek azonban hónapok óta holtponton vannak, megfigyelők szerint a rakétafenyegetés csak ürügy az északiaknak, hogy megpróbálják a tárgyalásokat a holtpontról, vagy jobb alkupozícióba kerüljenek.