Ausztrál és olasz célpontok ellen készült az al-Kaida

Vágólapra másolva!
Megerősítették annak az al-Kaida által tervezett öngyilkos támadásnak a tényét, amelyet még 2004-ben lepleztek le a brit biztonságiak, de eddig semmilyen hivatalos közlés nem történt az ügyben. A feltételezések szerint az al-Kaida a New York-i terrorakciókhoz hasonlókat tervezett a világ több táján - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Amerikai illetékesek megerősítették, hogy az al-Kaida repülőket akart elrabolni Londonban, hogy brit célpontok ellen hajtsanak végre öngyilkos támadást - írja a BBC. A terv már 2004-ben lelepleződött, eddig azonban hivatalos forrásból nem erősítették meg.

Sajtóinformációk szerint az összeesküvést a brit biztonsági szervek leplezték le, bár arról hivatalos információ nem érkezett, hogy történtek volna letartóztatások az üggyel összefüggésben.

A feltételezések szerint a New Yorkot ért 2001. szeptember 11-i támadások mellett a világ minden táján terveztek öngyilkos légitámadásokat. A célpontok között az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Olaszország és Ausztrália szerepelt.