Solana találkozik az iráni nukleáris főtárgyalóval

Vágólapra másolva!
Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője várhatóan találkozik az iráni nukleáris főtárgyalóval, Ali Laridzsánival a jövő héten - vált ismertté csütörtökön Brüsszelben. Név nélkül nyilatkozó magas rangú iráni illetékesek ugyancsak csütörtökön közölték, hogy készek két héten belül - "július 6-a előtt" - megbeszélést folytatni Solanával.
Vágólapra másolva!

"Várakozásaim szerint a következő napokban, talán a jövő héten találkozom Ali Laridzsánival" - mondta az újságíróknak Solana. Hozzátette: előző nap "jó és hosszú" telefonbeszélgetést folytatott a nukleáris kérdésben illetékes iráni főtárgyalóval.

Brüsszeli illetékesek szerint a találkozó részleteit még nem munkálták ki, de a megbeszélés középpontjában a várakozások szerint a június 6-i javaslatcsomaggal kapcsolatos teheráni kérdések állnak majd.

Az iráni nukleáris tevékenységről szóló javaslatcsomag, amelyet Javier Solana adott át az iráni félnek júniusban, tárgyalásokat és más ösztönzőket helyez kilátásba az urándúsítás felfüggesztéséért és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) való együttműködésért cserében.

Irán szerdán augusztus közepét jelölte meg határidőként, ameddig választ ad az ajánlatra, az Egyesült Államok szerint azonban ezt túl hosszú idő lenne. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök ugyanakkor csütörtökön az iráni Hamadánban ismét megerősítette Irán hajthatatlanságát az atomvitában, és síkraszállt "Irán ellenségeinek hatalmi túlsúlya" ellen.

"A párbeszéd barátai vagyunk és a béke pártján állunk, de semmi esetre sem fogunk engedni a hatalmi túlsúlynak, és jottányit sem engedünk legitim jogainkból" - mondta háborús veteránok családjai előtti beszédében.