Ismét rengett a föld Indonéziában

Vágólapra másolva!
Ismét földrengés volt Indonéziában vasárnap hajnalban, ezúttal a májusinál jóval kisebb erejű. Áldozatokról, károkról nem érkeztek jelentések, viszont a lakosság körében pánik tört ki, sokan az utcára menekültek a házakból.
Vágólapra másolva!

Vasárnap hajnalban a Richter-skála szerint 5,9-es fokozatú földrengés rázta meg az indonéziai Celebesz-(Sulawesi)-szigetet a jakartai szeizmológiai ügynökség jelentése szerint. Az amerikai geofizikai intézet ennél erősebbre, 6,2 fokozatúra értékelte a földrengést, amelynek epicentruma Manado városától 290 kilométerre délnyugatra, a tenger alatt volt.

A jakartai szeizmológiai ügynökség kapcsolatban áll a helyszínen található irodáival, amelyektől eddig nem kapott veszteségekről, károkról szóló jelentéseket. A lakosság körében azonban pánik tört ki, és sokan az utcákra menekültek házaikból.

Május 27-én 6,3 erősségű földrengés következett be az indonéziai Jáva szigetén, amelynek csaknem 6 ezer halottja és több tízezer sérültje volt.