Nekigyürkőznek a gazdagok az afrikai szegénységnek

Vágólapra másolva!
Bill Gates Microsoft-vezér által pénzelt testület próbál segíteni az afrikai szegénységen - írja a Times. A Tony Blair brit miniszterelnök ötlete alapján összeülő bizottság tagja lesz többek között Kofi Annan ENSZ-főtitkár és a nigériai elnök.
Vágólapra másolva!

Kofi Annan ENSZ-főtitkár vezetésével bizottság jön létre az afrikai szegénység elleni küzdelem eredményeinek nyomon követésére. A testület Tony Blair brit miniszterelnök javaslatára ül össze - írja a Times.

A világ leggazdagabb emberének tartott Microsoft-vezér Bill Gates által támogatott testület - melynek tagja Bob Geldof, a legendás Live8 szervezője, illetve Olesegun Obasanjo nigériai miniszterelnök is - a brit lap szerint azért ül össze, mert a tavaly elfogadott fejlesztési terv ellenére a kontinens több országában nőtt a szegénység, és a korábbinál több sérelem éri az emberi jogokat.

Egy jelentés szerint a világ 10 legsúlyosabb problémákkal küzdő országa közül hat afrikai. A Save the Children nemzetközi szervezet szerint naponta 800 afrikai gyerek hal meg azért, mert szülei a legalapvetőbb orvosi ellátást sem tudják biztosítani számukra.

A Times szerint rontja a helyzetet az is, hogy több nyugati állam hiába igérte az afrikai segélyek mértékének növelését, valójában az adósságelengedést számították át készpénzre, ami a legtöbb afrikai országnak semmilyen segítséget nem jelent, többségük ugyanis egyébként sem fizette nemzetközi tartozásait. Az adósságelengedést nem számítva azonban többek között Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban is csökkentek az afrikai segélyekre kifizetett pénzek.