Izraeli harci gépek húztak el a szíriai elnök palotája fölött

2006.06.28. 20:47

Izraeli harci repülőgépek több hangrobbanást produkálva elrepültek szerdán hajnalban Bassár el Aszad szíriai elnöknek az észak-szíriai Latakia közelében álló palotája fölött - közölte este egy izraeli katonai szóvivő.

"Az akciót azért hajtottuk végre, mert Szíria támogatja és védi a katonáink elrablásáért felelős Hamászt és más terrorszervezeteket" - tette hozzá a szóvivő. Az izraeli Tízes Csatorna televízió szerint "Ehud Olmert kormányfő ezzel bizonyítani akarta, hogy az izraeli hadsereg karja messzire elér". A tv-adó azt is megjegyezte, hogy a figyelmeztető szándékú berepülés idején Aszad a palotában tartózkodott.

Avi Dihter belbiztonsági miniszter szerdán nyíltan szólt annak eshetőségéről, hogy Izrael támadást intéz Szíriában a Hamász mozgalom ottani vezetői ellen, mert a szélsőséges szervezetet felelősnek tartja egy izraeli katona hét végi elrablásáért. "A Hamász és az Iszlám Dzsihád főhadiszállásai és vezetői Damaszkuszban vannak, a szíriaiak számára jól ismert helyeken - mondta a közszolgálati rádióban Dihter, aki korábban a Sin Bét belbiztonsági szolgálat főnöke volt. - Diplomáciai úton küldtünk ez ügyben felvilágosításokat és figyelmeztetéseket a szíriaiaknak, de ők nem vették azokat figyelembe."

Izraeli vezetők azzal vádolják a Hamász Damaszkuszban élő politikai vezetőjét, Háled Mesaalt, hogy ő felelős az emberrablásért. Emigráns Hamász-vezetők, köztük Mesaal munkatársai tagadták, hogy szerepük lett volna a katona túszul ejtésében, mindazonáltal nagyra értékelték az akciót, amely egyikük szerint "az ellenállás harcosainak erkölcsi és hadműveleti fölényét tanúsította az izraeli hadsereggel szemben".

KAPCSOLÓDÓ CIKK