Ismét kormányválság fenyeget Hollandiában

Vágólapra másolva!
Ismét kormányválság fenyeget Hollandiában, miután a legkisebb koalíciós párt, a baloldali liberális irányzatú Demokraták 66 csütörtökön bejelentette, hogy Rita Verdonk bevándorlásügyi miniszter kormányban maradása miatt megvonta bizalmát a kabinettől.
Vágólapra másolva!

Verdonk személye a szomáliai származású képviselő, Ayaan Hirsi Ali ügye miatt került a középpontba: a miniszter asszony szokatlan szigorúsággal érvénytelennek nyilvánította a nemzetközileg is ismert és emberi jogi tevékenységéért elismert képviselőnő holland állampolgárságát. Bár később ezt a döntést a kormány gyakorlatilag visszavonta, a D66 szeretné, ha a másik liberális párt, a jobboldalt erősítő VVD (Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért) elnökségére is pályázó Verdonk távozna a kabinetből.

A D66 csütörtökön bizalmatlansági indítványt terjesztett be a miniszter ellen, de a többi kormánypárt megnyerte az ellenzék támogatását, így a kísérlet nem járt eredménnyel. Jan Peter Balkenende kormányfő a belga hírügynökség jelentése szerint azt is bejelentette, hogy az indítvány "nem jár következményekkel" a kormány működésére. Erre válaszul jelezte Lousewies van der Laan, a D66 frakcióvezetője, hogy pártja megvonja a politikai támogatást a kormánytól. A hárompárti koalíciót a D66 és a VVD részvételével Balkenende Kereszténydemokrata Tömörülése (CDA) vezeti.

Legutóbb tavaly tavasszal alakult ki kormányválság az alacsony népszerűségi mutatókkal küzdő kormányban, miután a parlamentben nem kapta meg a kétharmados többséget a polgármesterek közvetlen választásáról szóló alkotmánymódosítás. Nem változtatott viszont a kabinet működésén az Európai Unió alkotmányos szerződéséről két hónappal később, tavaly június elsején rendezett népszavazás, amelyen a lakosság elvetette a dokumentumot.

Az idei helyhatósági választás eredményei meglehetős egyértelműséggel kormányváltást jeleznek előre az országban jövőre tartandó általános választáson: a baloldali ellenzék vezető ereje, a Munkapárt (PvdA) 23,4 százaléknyi szavazattal nyert, míg a CDA négy százalékkal, 16,9-re visszaesett. Csökkent a VVD és a D66 támogatottsága is a márciusi voksolás tanúsága szerint.