Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szerint a palesztin kormánypárt, a Hamász feltételesen beleegyezett a palesztin fegyveresek által elrabolt izraeli katona szabadon engedésébe - jelentette az al-Ahram című egyiptomi újság pénteken.

A vezető egyiptomi lapban megjelent interjúban Mubarak azonban azt is elmondta, hogy Izraellel még nem sikerült megállapodni erről. "Voltak egyiptomi tárgyalások, Hamász-vezetőkkel is, melyek eredményeként a Hamász beleegyezett abba, hogy a lehető leghamarabb átadja az izraeli katonát, az eszkalációt elkerülendő" - mondta Mubarak az egyiptomi újságnak. "De idáig nem jött létre megállapodás az izraeli féllel az ügyben" - tette hozzá az egyiptomi elnök.

Palesztin fegyveresek vasárnap egy, a gázai övezet határán fekvő izraeli katonai állás ellen intézett rajtaütés során foglyul ejtettek és magukkal hurcoltak egy izraeli katonát, a 19 éves Gilad Salit tizedest. Izrael a Hamászt teszi felelőssé az emberrablásért.

A Hamász politikai vezetői azt állítják, hogy nem volt közük a mozgalom fegyveres szárnya és még két másik palesztin szervezet által végrehajtott akció tervezéséhez. A támadásban két izraeli katona és két palesztin fegyveres életét vesztette.

Mubarak azt mondta, hogy arra kérte Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt, "ne siessen a gázai katonai offenzívával, és adjon további időt az elrabolt katona ügyének békés megoldására".

Izrael csütörtökön felfüggesztette a tervezett szárazföldi inváziót a Gázai övezet északi részében, hogy teret engedjen a diplomáciának, és adjon még egy esélyt az izraeli katona szabadon bocsátásának.

Az egyiptomi elnök érzékeltette, hogy Izrael halasztó döntésében személyes szerepe volt.