Melegházasságokat kötöttek Csehországban

Vágólapra másolva!
Az első csehországi hivatalos homoszexuális kapcsolatot két férfi és egy női páros kötötte meg, miután szombaton életbe lépett az egyneműek kapcsolatát hivatalosan elismerő törvény. A közjegyzők előtt már most is több tucatnyi kérvény van a regisztrált partnerkapcsolat megkötésére.
Vágólapra másolva!

Megkötötték szombaton az első melegházasságokat Csehországban, miután életbe lépett a. A jogszabály érvényességének első napján hat személy - két férfi és egy női páros - mondta ki a boldogító igent a közjegyzők előtt, s kapcsolatuk ezáltal "regisztrált partnerséggé" alakult át.

A törvény szerint az egynemű, hivatalosan együtt élő partnerek viszonyát ezentúl a személyi okmányokba is bejegyezik. A partnerek betegség esetén olyan információkra jogosultak a másikról, mint a házastársak, s lehetőségük lesz egymás után örökölni is. Kötelességük a másikról gondoskodni, de a törvény szerint gyermeket nem fogadhatnak örökbe.

A történelmileg első csehországi hivatalos homoszexuális kapcsolatot az észak-morvaországi Ostravában kötötte meg szombaton Karel és Josef, akik hét éve élnek együtt. "Nyugodtak és boldogok vagyunk" - mondta újságíróknak ebből az alkalomból Josef. "Sikerült közösen szert tennünk némi vagyonra. Most biztosak lehetünk abban, hogyha valamelyikünknek valami baja történik, akkor az a partnerre marad" - tette hozzá Karel.

Az egyneműek partnerkapcsolatának törvényesítését az egyházak és a kereszténydemokrata politikusok élesen bírálták és határozottan elutasították. A legfőbb érv az volt, hogy egy ilyen kapcsolat törvényesítése gyengítheti a hagyományos családot. A törvényt egy felmérés szerint a cseh lakosság mintegy kétharmada támogatja, míg harminc százaléka ellenzi.

A sokat vitatott jogszabályt, amelyet Václav Klaus államfő is megvétózott, négy elutasítás után az ötödik nekifutásra fogadta el a cseh parlament, felülbírálva Klaus véleményét is. A közjegyzők előtt már most is több tucatnyi kérvény van a regisztrált partnerkapcsolat megkötésére.