Dacoskodik a rakétázó Észak-Korea

Vágólapra másolva!
"Rutinszerű hadgyakorlatnak" nevezte a szerdai rakétakísérleteket az észak-koreai külügyminisztérium közleménye, amelyben hivatalosan is elismerték a kilövéseket. Phenjan sikeresnek nevezte a teszteket, és fizikai fellépéssel fenyegette azokat, akik korlátozni akarják ilyen irányú tevékenységét. Dél-Koreai jelentések szerint további rakétakilövések várhatók.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea csütörtökön megerősítette az előző nap végrehajtott rakéta-kísérleteket. A phenjani külügyminisztérium közleménye. Ebben Phenjan "sikeresnek" nevezte a rakétateszteléseket - jóllehet a nagy hatótávolságú (Taepodong-2-es) rakéta indítása után nem sokkal a tengerbe esett -, amelyeket egy "rutinszerű hadgyakorlat részének és legitim védelmi cselekvésnek" minősített.

Egyúttal tudatták: a kísérletek "nincsenek összefüggésben az ország nukleáris programjáról folyó hatoldalú tárgyalásokkal". Az észak-koreai külügy "erős fizikai fellépést" helyezett kilátásba minden külső erővel szemben, amely meg akarja akadályozni a rakéta-kísérleteket. A közlemény szerint folytatják kísérleteket.

Eközben dél-koreai sajtóértesülések szerint még három vagy négy rakéta áll kilövésre készen, és a rövid vagy közepes hatótávolságú rakétákat már indítóállásba is helyezték. A déli napilapok szerint erre utal az is, hogy Észak-Koreában megtiltották a kihajózást bizonyos területekre. További kísérletekre figyelmeztetett Jun Kvang Ung dél-koreai nemzetvédelmi miniszter is. Az NBC amerikai televízió szerint egy hosszú hatótávolságú Taepodong-2 kilövésére is készülődnek. Utóbbit ugyanakor a japán vezetés nemtartja valószínűnek, egyelőre csak közepes és kis hatótávolságú rakéták kilövésére számítanak.

Észak-Korea szerdán hét rakétát indított tesztelési célból. Az egyik egy Taepodong-2-es volt. A kísérletek világszerte felháborodást és tiltakozást váltottak ki. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa zárt ajtók mögött rendkívüli tanácskozást tartott, de az amerikai-brit-francia támogatással előterjesztett japán határozattervezet Oroszország és Kína ellenkezésén elbukott. Moszkva és Peking - és Dél-Korea is - ugyanis ellenzi a büntetőintézkedéseket.

Han Szung Rjol, Észak-Korea ENSZ-missziójának vezetője pedig a TBS japán magántelevíziónak New York-ból adott interjújában "szigorú megtorló intézkedésekkel" fenyegetőzött arra az esetre, ha a világszervezet szankciókat vezetne be Phenjan ellen.

MTI/[origo]