Dohányzás elleni védőoltás jöhet

Vágólapra másolva!
A dohányzás által kiváltott örömöt, illetve a hozzászokás mértékét csökkentő ellenanyagot termeltet a szervezettel az a védőoltás, amelynek kifejlesztését négy ország kutatói végzik, immár a siker közvetlen esélyével - olvasható a Népszabadságban.
Vágólapra másolva!

Jelenleg világszerte több mint 1,2 milliárd ember dohányzik, és a kétharmaduk szeretne megszabadulni a káros szenvedélytől. Ugyanakkor a leszokással próbálkozók többsége hat hónapon belül ismét cigarettázni kezd. Ha sikerülne kifejleszteni a dohányzás elleni védőoltást, ez az arány lényegesen alacsonyabb lehetne, ami érezhetően javítana a világ egyészségügyi helyzetén. A felfedezésről a Science et Vie (Tudomány és Élet) című francia tudományos havilap számolt be.

Az amerikai, brit, svájci és svéd kutatók által elért, feltűnést keltő eredmény lényege, hogy ártalmatlanított vírusokat kapcsolnak nikotinmolekulákhoz azzal a céllal, hogy oltóanyagként a szervezetbe juttatva megkezdődjék a nikotin ellenanyagának a termelése. Az oltás némi leegyszerűsítéssel azt akadályozza meg, hogy a nikotin bejusson az agyba - így a nikotin nem okoz elégedettségérzést, vagyis a szervezet nem kívánja az újabb és újabb rágyújtást.

A tüdőbe jutó nikotin elvileg a vérrel együtt kerül az agyba, és ott a megfelelő érzékelőkhöz (receptorokhoz) kapcsolódva örömérzetet kelt. A nikotinmolekula túl kicsi ahhoz, hogy az immunrendszer észrevegye, és ellenanyagot termeljen, ezért a sikeres védekezéshez láthatóvá kell tenni a szervezet számára. Ezért a kutatók egy ártalmatlanított vírushoz kapcsolva juttatták be a nikotinmolekulát a kísérleti személyek szervezetébe, és így az immunrendszer valóban reagált is rá: a nikotin ellen antitesteket kezdett termelni, amelyek hozzátapadtak a bejuttatott molekulákhoz, és megakadályozták, hogy kapcsolódjon a receptorhoz.

Az első eredmények ellenére a végső siker egyelőre nem mondható biztosra: az már tudható, hogy a módszernek nincs közvetlen egészségkárosító hatása, és valóban képes a szükséges antitestek "termeltetésére". Ugyanakkor a hatékonyság terén túlságosan nagy egyéni különbségek mutatkoznak, az eredményességi arány körülbelül egyharmados.

Funk Sándor addiktológus szerint a módszer ígéretes lehet, hasonlóval próbálkoznak például - részleges sikerrel - a kokainfüggőség megszüntetése érdekében is. A magyar szakember szerint ugyanakkor az eddigi eredményekből még nem lehet arra következtetni, hogy a védőoltás valóban elérhető eszköz lesz-e a dohányzásról leszokni szándékozóknak - számol be a Népszabadság.