Terroristák szöktek meg egy szaúdi börtönből

2006.07.08. 13:14

Hét, terrorizmussal gyanúsított személy szökött meg egy szaúd-arábiai börtönből. Jemenben egy bíróság 19 terroristagyanús embert mentett fel, Németországban pedig szeptember 11-ével kapcsolatban gyanúsítanak egy marokkói származású férfit.

Terrortevékenységgel gyanúsított személyek szöktek meg a szaúd-arábiai főváros, Rijád egyik börtönéből. A szaúd-arábiai belügyminisztérium szombaton adott ki erről közleményt, nem jelölve meg benne a szökés idejét. A hivatalos közleményből csak annyi tudható meg, hogy mind a hét személyt belbiztonsági megfontolásokból tartották fogva. A szaúdi tulajdonban lévő Al-Arabíja televízió úgy tudja, hogy mind a hét szökött rab kapcsolatban állt az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal.

A belügyminisztérium közleménye szerint a szökevények, ha nem térnek vissza rövid időn belül, nem részesülhetnek a király által kihirdetett amnesztiában. Abdalláh király a múlt hónapban újította meg a már korábban meghirdetett amnesztiát, amely lehetővé teszi a tetteiket megbánó muzulmán szélsőségesek szabadon bocsátását. Szaúd-Arábia szívós küzdelmet folytat az al-Kaida helyi szervezeteivel, amelyek meg akarják dönteni az Amerika-barát monarchiát, és ki akarják űzni az országból - a muzulmán vallás szülőhelyéről - az ott élő nagyszámú (főleg amerikai) külföldit. Az utóbbi néhány hónapban csaknem félszáz feltételezett iszlámistát vettek őrizetbe a sivatagi királyságban.

Jemenben terroristagyanús személyeket mentettek föl

Bizonyíték híján felmentettek szombaton Jemenben 19 embert, akiket azzal a váddal állítottak bíróság elé, hogy merényleteket terveztek az arab országban amerikaiak és velük együtt dolgozó jemeniek ellen. A bíró nem találta elégségesnek a felsorakoztatott bizonyítékokat, az ügyész nyomban bejelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen.

A vádlottak "Allah akbar" (Allah a legnagyobb) kiáltással üdvözölték a felmentő ítéletet.
A Zarkávi-csoportként emlegetett társaságot - közöttük több szaúdi állampogárt - azzal vádolták, hogy az iraki terrorista vezér, az azóta likvidált Abu Muszab az-Zarkávi utasítására fegyveres bandát alkottak bűncselekményeik végrehajtására. Állítólag Irakban jártak, majd visszatértek Jemenbe, hogy teljesítsék "küldetésüket".

Jemen hatóságai azóta üldözik az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő aktivistákat, hogy az elmúlt években az országban is több terrorakciót hajtott végre az Oszama bin Laden vezette alakulat: 2000-ben a Cole amerikai hadihajó, két évvel később a Limburg francia kőolajszállító hajó ellen követtek el robbantásos merényletet.

Németországban 9/11-es gyanúsítottat tartóztattak le

A német szövetségi ügyészség őrizetbe vétetett egy személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állt a 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrorista merényletek logisztikai megszervezésében szerepet játszó Szaid Bahadzsival. A 36 éves marokkói származású, kieli illetőségű E.H. Redouane-ként említett férfit még csütörtökön állították elő, majd vizsgálati fogságba helyezték. Az ügyészség szombati közlése szerint fennáll annak a gyanúja, hogy a férfi pénzzel is támogatta az al-Kaida terrorista szervezetet és öngyilkos merénylőket toborzott iraki megbízatással. Az amerikai merényletek előtt nyoma veszett, nemzetközi körözési parancsot adtak ki ellene. Feltevések szerint a Mohammed Atta körül kialakult hamburgi terrorista sejt működésének és működtetésének logisztikai részét intézte.

KAPCSOLÓDÓ CIKK