A montenegrói elnök bocsánatot kért Dubrovnik lövetése miatt

Vágólapra másolva!
Sajnálatát fejezte ki és bocsánatot kért Dubrovnik lövetése miatt szerdán Filip Vujanovic montenegrói államfő, miután Podgoricában tárgyalt Stjepan Mesic horvát elnökkel.
Vágólapra másolva!

A bocsánatkérés mellett Vujanovic készségét fejezte ki, hogy Montenegró megtéríti a város lövetésekor keletkezett károkat. "A jövőnknek tartalmaznia kell a felismerést arról, ami történt a múltunkban" - hangoztatta Vujanovic a belgrádi média jelentései szerint. A gesztusra válaszolva a horvát államfő emlékeztetett arra, hogy az 1990-es dubrovniki események idején Montenegróban háborúellenes megmozdulások voltak, a közvélemény egy része szembeszállt a nagyszerb álmokat kergető milosevici politikával.

A podgoricai vezetők a közelmúltban már tanúsítottak nyílt megbánást a horvátországi háborúban való részvétel miatt, de Montenegró függetlenné válása óta ez az első alkalom, hogy közjogi méltóság teszi ezt. A két állam tavaly megállapodásban rögzítette, hogy Podgorica kártérítést fizet a Dubrovniktól délre fekvő Konavli vidékén történt fosztogatásokért.

A világ 194. önálló állama

Montenegró polgárai a május 21-i népszavazáson döntöttek a köztársaság önállóvá válásáról, a függetlenségi nyilatkozatot június 3-án fogadta el a parlament. A történelmi esemény fő ünnepélyét július 13-án tartják. Két éve július 13-án ünneplik az Államiság Napját abból az alkalom- ból, hogy 1878-ban a berlini kongresszus ezen a napon ismerte el Montenegró önállóságát, ugyancsak ezen a napon, 1941-ben tört ki az első náciellenes felkelés a köztársaságban, és 1944-ben ugyanekkor az antifasiszta nemzetgyű- lés határozott Monteneg- ró csatlakozásáról "az egyenjogú jugoszláv népek közösségéhez".

A horvát és a montenegrói elnök a megbeszélés után a két ország jövőbeni viszonyát körvonalazó nyilatkozatot írt alá. Állást foglaltak arról, hogy a két ország stratégiai érdeke a béke, a stabilitás, az előrehaladás és az európai integrációkban való részvétel. A két ország következetesen ellenáll minden kísérletnek, amely idegen állam területe iránti követeléssel rendezné a nyitott kérdéseket. A múlttal való szembenézés nélkülözhetetlen kelléke a jövőnek, a háborús bűntényekért pedig egyének a felelősek - áll a nyilatkozatban, amely szerint a hágai ENSZ-törvényszékkel való együttműködés a leghatékonyabb eszköz a népek kollektív felelősségét taglaló állítások cáfolatára.

A horvát elnök azért érkezett Montenegróba, hogy részt vegyen az Adria-parti állam függetlenné válása alkalmából rendezendő ünnepségen. A podgoricai kormányrezidencián tartandó szerda esti ünnepi fogadásra meghívást kapott a néhai Jugoszlávia valamennyi tagköztársaságának államfője, de Mesicen kívül csak Boris Tadic szerb és Janez Drnovsek szlovén elnök lesz jelen a rendezvényen, mivel a macedón és a boszniai elnök elfoglaltságra hivatkozva távol marad. A fogadásra meghívtak rangos európai vendégeket és ismert montenegrói közéleti személyiségeket is.

A belgrádi média híradásaiban kiemeli, hogy a legnagyobb szerbbarát ellenzéki párt, a Szocialista Néppárt szerdán gratulált Montenegró polgárainak az államiság napja alkalmából, és megbékélésre szólította őket.