Izrael nem engedi el a foglyokat

Vágólapra másolva!
Izrael csütörtökön közölte: nem engedi el a foglyokat a Hezbollah síita radikális szervezet által elrabolt két izraeli katonáért cserébe. "Nem tárgyalunk terrorszervezetekkel" - szögezte le Gideon Meir, a külügyminisztérium magas rangú illetékese.
Vágólapra másolva!

Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője szerdán közölte, hogy a libanoni síita szervezet az Izraelben fogva tartott libanoniak és más arabok szabadulását akarja elérni a fogságában lévő két izraeli katonáért cserébe.

"Elvárjuk a három katona - a Gázai övezetben elrabolt Gilad Salit és az izraeli határőrposzt ellen libanoni területről indított támadásban elrabolt két katona - feltétel nélküli szabadon bocsátását. Nincs fogolycsere" - közölte le Gideon Meir.

Emile Lahud Szíria-barát libanoni elnök szerda este támogatásáról biztosította a Hezbollah Izrael elleni harcát és úgy vélte, hogy az izraeli politika a közel-keleti stabilitást veszélyezteti. A Libanon elleni izraeli "agressziók" nem félemlítik meg a libanoniakat, hanem erősítik egységüket és szolidaritásukat" - közölte Lahud a sajtóhoz eljuttatott nyilatkozatában.

A libanoni rendőrség közlése szerint az izraeli légierő négy ízben bombázta szerda este az Avali folyón átívelő, Szidónba vezető hidat. Egyelőre nem tudni, hogy mekkora károk keletkeztek. Előzőleg az izraeli légierő gépe lerombolták a Darmur folyón átívelő hidat. Sebesülésekről nem érkeztek jelentések.

Libanoni rendőrségi források szerint az izraeli hadsereg szerda reggeltől közel negyven légitámadást hajtott végre libanoni-izraeli határ térségében. A hadművelet során két libanoni civil vesztette életét és huszonnégyen sebesültek meg, közöttük egy katona és négy libanoni újságíró.

A Hezbollah bejelentette, hogy az "izraeli ellenség folyamatos agresszióira megtorlásul" csütörtökre virradóra tüzérséggel és rakétákkal támadott egy izraeli katonai állást a galileai Branitban. Egy izraeli katonai szóvivő megerősítette, hogy aknatámadás ért egy katonai támaszpontot Netua határváros közelében, de senki sem sebesült meg.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Párizsban orosz újságíróknak nyilatkozva háborús veszélyre figyelmeztetett a libanoni-izraeli válság kapcsán, és a palesztin, illetve a libanoni területen folyó légitámadások beszüntetésének fontosságát hangsúlyozta. Lavrov "teljességgel elfogadhatatlannak" nevezte a Hezbollah túszejtő akcióját és közölte: Oroszország minden tőle telhetőt megtesz a válság megoldása érdekében.

Az orosz külügyminiszter szerint nemcsak az izraeli katonákat kell kiszabadítani, de be kell szüntetni az izraeli területek elleni palesztin rakétatámadásokat is.