Modern óvóhelyet kaptak a magyar táncosok Izraelben

Vágólapra másolva!
Izraelben, a libanoni határ közelében tartózkodott a harcok kiújulásakor egy magyar fiatalokból álló tánccsoport. Az éjszakát egy óvóhelyen töltötték, majd pénteken visszautaztak Magyarországra, délelőtt érkeztek meg.
Vágólapra másolva!

Egy kisvárdai magyar ifjúsági tánccsoport az izraeli-libanoni határon, Karmiel városban, egy óvóhelyen vészelte át az ellenségeskedések kiújulását. A csoport a tel-avivi magyar nagykövetség segítségével pénteken már haza is érkezett.

Szilágyi Zoltánné, a 10-20 év közötti fiatalokból álló tánccsoport vezetője az érkezés után közvetlenül, az MTI-nek elmondta, hogy a jövő hétre tervezett fesztiválra kilenc ország több ezer fellépőjét várták. Ismertetése szerint Kisvárdának testvérvárosi kapcsolata van Karmiel városával, ahol a csoportvezető már több alkalommal járt. "Azt mondtam a szülőknek, amit nekem is mondtak a szervezők, hogy nyugodtak legyenek, soha semmilyen probléma Karmielben és környékén nincs" - emlékezett vissza Szilágyi Zoltánné.

A 24 tagú csoport már szerdán kiutazott Izraelbe, ahol Erdélyből származó családok fogadták őket, hogy megmutassák nekik az ország nevezetességeit. Mint mondta, már a megérkezésükkor látta, hogy "valami nem stimmel", feszültséget érzett a fogadóikon. Egy olyan helyen szállásolták el őket, amely óvóhelyként is funkcionál. Ez egy ablak nélküli, asztalokkal, székekkel, matracokkal berendezett terem volt, amelyről utólag megtudták, hogy ez a város legmodernebb óvóhelye.

Csütörtökön a helyi strandra ment a csoport, ahol azt látták, hogy helikopterek jönnek-mennek. Ebéd után városnézést terveztek, azonban ekkor már nagyon idegesek voltak a helyiek, mert bemondták a rádióban, hogy mindenki keressen óvóhelyet magának. Ekkor értesültek arról is, hogy Karmieltől néhány kilométerre rakéták csapódtak be.

A szálláshelyükön még a szabadban voltak, amikor megszólalt a légiriadó szirénája, de azt a magyarázatot kapták, hogy csak kipróbálták a berendezést. A csoport felnőtt tagjai ekkor döntötték el, hogy mindenáron hazaviszik a gyerekeket, akik nagyon megijedtek.

A kísérőik ugyan marasztalták őket, azonban ekkor már az izraeli magyar nagykövetségről is telefonáltak nekik. Először Haifára akarták küldeni a csoportot, illetve egy másik helyszínen elszállásolni őket néhány napra, de ebbe nem mentek bele. Végül egy hátsó úton, nem a főútvonalon jutottak el Tel-Avivba busszal, a magyar nagykövetség pedig elintézte, hogy a magyar fiatalok a Malév és az El-Al járataival pénteken reggel hazatérhessenek.