Putyint és Busht aggasztja Irán hozzáállása

2006.07.15. 13:31

Vlagyimir Putyin orosz és George Bush amerikai elnök szombaton nyugtalanságának adott hangot amiatt, hogy az iráni kormány nem vitatta meg komolyan azokat a javaslatokat, amelyeket az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország tett, az ázsiai ország nukleáris törekvéseivel kapcsolatban.

"Ilyen körülmények között támogatjuk azt a döntést, amelyet a külügyminiszterek július 12-én (Párizsban) hoztak, az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalva vissza az iráni nukleáris program kérdését" - hangsúlyozza a két elnök szentpétervári tárgyalásai után kiadott orosz-amerikai nyilatkozat. A két nagyhatalom államfője ugyanitt felszólította Észak-Koreát, hogy térjen vissza a ballisztikusrakéta-kísérletekre vállalt moratóriumhoz.

Putyin előzőleg, még közös sajtóértekezletükön leszögezte, hogy Oroszország nem hajlandó keresztes hadjáratokban részt venni, ehelyett a nyolcak csoportjának keretében fogja megoldani a világ biztonságosabbá tételének feladatát.