Afgán támadásoktól félti a magyarokat Göncz

Vágólapra másolva!
Támadásokra számít Göncz Kinga magyar külügyminiszter Észak-Afganisztánban, ahol ősztől egy tartomány újjáépítésének irányítását a magyar katonák és civilek veszik át. Ősszel 180 magyar katonát vezényelnek a térségbe.
Vágólapra másolva!

Göncz Kinga külügyminiszter szerint nyilvánvalóan lesznek támadások Észak-Afganisztánban is azt követően, hogy a NATO tartományi újjáépítő csapatai átveszik az irányítást az ország déli területein. Ősztől az északi Baglán tartomány újjáépítésén magyarok dolgoznak majd. A támadások lehetőségéről pénteken beszélt a magyar külügyminiszter az afganisztáni újjáépítési konferencia budapesti megnyitója után.

Az egynapos tanácskozáson 35 ország és nemzetközi civil szervezet képviselői vesznek részt. A találkozó célja, hogy összehangolják az Afganisztánban működő nemzetközi tartományi újjáépítő csapatok jelenleg eltérő működését.

Magyar részről a 180 katona mellett civilek is részt vesznek majd a misszióban. Magyarország Hollandiától veszi a tartományt. A jelenleg Kabulban állomásozó katonákat vezénylik át a térségbe. Feladatuk az oktatási, közigazgatási és egészségügyi újjáépítésben való részvétel és annak katonai biztosítása lesz.

Támadás ugyanakkor a közelmúltban is érte magyar katonákat a közép-ázsiai országban. Két hete rakétatámadás ért egy katonai autóbuszt, amelyen magyarok is utaztak. A Honvédelmi Minisztérium a hírt csak most csütörtökön erősítette meg.