Három letartóztatás a mumbai robbantások miatt

2006.07.21. 14:26

Megtörténtek az első letartóztatások a múlt héten, az indiai Mumbaiban (Bombay) elkövetett vonatrobbantások ügyében. A hatóságok három embert gyanúsítanak azzal, hogy közreműködtek a merénylet megszervezésében. A robbantásokban több mint 180 ember vesztette életét.

Az indiai rendőrség letartóztatott három embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt a múlt heti mumbai (Bombay) vonatrobbantásokhoz. A merényletekben több mint 180 ember vesztette életét. A nyomozás során háromszáz embert vettek őrizetbe, de csupán hármat tartóztattak le. Kettőt az észak-indiai Bihar tartományban, egyet pedig Mumbaiban fogtak el.

Mindhárman tagjai az Indiai Iszlám Diákmozgalom (SIMI) nevű betiltott csoportnak. A csoport tagjai közül néhányat már őrizetbe vettek a vizsgálatok során. A szervezet ugyanakkor tagadja, hogy köze lenne a merényletekhez. A BBC mumbai tudósítója szerint ugyanakkor még nem lehet felmérni, hogy mekkora jelentőségük van a letartóztatásoknak.

Rendőrségi források szerint az érintettek nem vettek részt közvetlenül a támadásokban, de feltehetően közreműködtek azok megszervezésében. A gyanúsítottakat pénteken hallgatják meg egy mumbai bíróságon.

A tettesek hét pokolgépet robbantottak fel 15 percen belül az India pénzügyi központjának számító Mumbai zsúfolt vasútvonalain július 11-én. A hatóságok korábban egy pakisztáni központú szervezetet gyanítottak a merényletek mögött.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK