Százak haltak meg az észak-koreai ítéletidőben

Vágólapra másolva!
Több százan meghaltak vagy eltűntek a heves esőzések következtében Észak-Koreában. Ez az első alkalom, hogy az észak-koreai hatóságok elismerik: a júliusi rendkívüli időjárásnak vannak halálos áldozatai.
Vágólapra másolva!

Több százra tehető azoknak a szsáma, akik az elmúlt hetek heves esőzéseiben és viharaiban vesztették életüket Észak-Koreában. Az elmúlt két hétben két hatalmas vihar is végigsöpört az országon. A KCNA állami hírügynökség szerint több tízezer lakóépület és közintézmény teljesen vagy részben megsemmisült, és több száz híd, út és vasúti sín megrongálódott.

Korábban a nemzetközi vöröskereszt arról számolt be, hogy a heves esőzéseket követő áradásokban több mint százan haltak meg és ugyanennyien eltűntek.

A rendkívüli időjárás komoly károkat okozott Észak-Korea mezőgazdaságában és élelmiszer-termelésében. Egyes jelentések szerint az amúgy is komoly élelmiszerhiánnyal küszködő országban éhínség alakulhat ki. Ráadásul rakétakísérletei miatt az eddiginél kevesebb segélyre számíthat a tőle elforduló országoktól, mindenekelőtt legbőkezűbb adományozójától, Dél-Koreától.