Villámegyeztetést tartanak Koszovóról

Vágólapra másolva!
Először találkoznak egymással Szerbia és Koszovó vezetői, hogy tárgyaljanak a tartomány jövőbeli sorsról. A felek álláspontja jelenleg olyan távol áll egymástól, hogy nem várható megegyezés az egynapos bécsi tanácskozáson.
Vágólapra másolva!

Boris Tadic szerd elnök és Agim Ceku koszovói kormányfő tárgyalást kezdett Bécsben az albán többségű tartomány sorsáról. Az ülés elnöke az ENSZ megbízásából közvetítő Martti Ahtisaari finn diplomata. A mostani találkozás azért fontos, mert ez az első olyan megbeszélés, ahol mindkét fél részéről a legmagasabb szintű vezetők ülnek asztalhoz: szerb részről jelen van Vojiszlav Kostunica miniszterelnök és Vuk Draskovics külügyminiszter is. Ahtisaari szerint ez a találkozó alkalmat ad a két félnek arra, hogy hivatalosan is ismertesse és megvilágítsa álláspontját.

Az egynaposra tervezett tárgyalásoktól nem várhatók konkrét eredmények, hiszen a felek álláspontja szöges ellentétben áll egymással: a koszovóiak szerint a tartomány már most is önálló államként működik, így a formális függetlenséget szeretnék kiharcolni Bécsben. Belgrád viszont továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a tartomány Szerbia része maradjon, és csak nagyfokú autonómia megadását tartja elképzelhetőnek.

A találkozón a házigazdák nevében jelen van Wolfgang Schüssel kancellár és Ursula Plassnik külügyminiszter.