Több sebből vérző per oszt igazságot Szaddámról

Vágólapra másolva!
Ha minden jól megy, a héten lezárul Szaddám Huszein pere, és szerdán elhangzanak az eredetileg hétfőre tervezett - a volt diktátor koplalása és a védők tiltakozása miatt - elhalasztott védőbeszédek. A bíróság várhatóan augusztus közepéig meg is hozza az ítéletet. Az eljárás azonban számos sebből vérzik: az első főbíró kormányzati nyomásra hivatkozva távozott, a védőket sorra gyilkolták le ismeretlenek, és a per közvetítése is gyakran megszakadt.
Vágólapra másolva!

"Megvannak a magam védőügyvédjei, mint kegyed is tudja, de nagyon nehéz és kritikus időket élnek át, mert hármukat meggyilkolták, egyikük pedig megsérült, és még mindig kórházban fekszik" - utasította el a bíróság által kijelölt védőügyvédet Szaddám Huszein egykori diktátor perének hétfői tárgyalásán Barzan at-Tikríti egykori iraki titkosszolgálati főnök.

A hét vádlott és védőik közül egyedül ő jelent meg a tárgyaláson, amelyen elvileg a védőbeszédeknek és a vádlottak utolsó szó jogán elmondott beszédeinek kellett volna elhangzaniuk. Szaddám féltestvére nem fogadta el a bíróság által kijelölt ügyvédet, aki azonban ennek ellenére elmondta védőbeszédét. Ebben egyebek mellett közölte, "egyetlen kis bizonyíték sem szól amellett, hogy Barzan részt vett volna a dudzsaili mészárlásban". Az utolsó szó jogán a Szaddám-rezsim egykori titkosszolgálati főnöke az egész bírósági eljárást kétségbe vonta, vele együtt kijelölt védője beszédét is, akit - mint fogalmazott - nem tekint "ügye képviselőjének".

A 2003-ban megbuktatott elnök és hét vádlott-társa - a diktatúra hét vezető tisztségviselője - ellen az 1982-es dudzsaili mészárlás miatt folyik büntetőper. A vád szerint a falu 148 síita lakosát mészárolták le akkor, és sokakat megkínoztak, miután Szaddám Huszein ellen merényletet kíséreltek meg a településen.

Míg az egykori diktátor egészségi állapota miatt nem jelent meg a hétfői tárgyaláson - több mint két hete éhségsztrájkol, és kórházba került -, a többiek és a védők távolmaradásukkal az ügyvédek biztonsága érdekében tüntettek. Az éhségsztrájknak is ez a célja.

Nem tisztességes

Az az ügyvéd ugyanis, aki elvállalja Szaddám, vagy valamelyik vádlott-társa védelmét, szó szerint az életét kockáztatja. A tavaly október 19. óta folyó per során nem kevesebb, mint három védő esett gyilkosság áldozatául, egy pedig megsebesült. A per még egy hónapja sem tartott, amikor 2005. november 8-án két védőt is agyonlőttek ismeretlenek, egy harmadikat pedig megsebesítettek. Idén június 21-én Szaddám vezető védőügyvédjével, Khamisz al-Obeidivel is végeztek. Szaddám ekkor kezdett először koplalni az ügyvédek nemzetközi védelme érdekében, amit azonban akkor még hamar abbahagyott - csak egy étkezést hagyott ki.

A pert pontosan ezért, a benne részt vevők biztonsága miatt érték támadások, és tekintik sokan úgy, hogy nem tisztességes az eljárás. Ramsey Clark egykori amerikai főügyész, Szaddám védőcsapatának tagja szerint is elsősorban ezért nem tiszta a per. Clark maga is többször kezdeményezte a vádlottak védőinek amerikai oltalom alá helyezését, családjaik biztos helyre szállítását, a védelem tanúinak és a vizsgálóknak a megóvását - hiába.

"Nem voltunk képesek megóvni tanúinkat. Nem vagyunk képesek megvédeni, és áthelyezni őket, ahol túlélnék családjaikkal együtt. Úgyhogy ez a kis Dudzsail-per... nem igazi tárgyalás" - mondta Clark a CNN-nek júniusban. Szerinte addig nem lehet tisztességes eljárásról beszélni, ameddig maga az USA nem biztosítja a védelem biztonságát, ám ez a panasza nem talált meghallgatásra.

Kis per a nagy bűnök árnyékában

A védőügyvédek biztonságán kívül is érték kritikák a pert. Egyesek azt nehezményezték, hogy egy viszonylag kis léptékű üggyel kezdték Szaddám felelősségre vonását. Valóban, a 148 síita lemészárlásánál még véresebb volt az Anfal-kampánynak nevezett, kurdok ellen indított gyilkos akció, amikor a gyanú szerint iraki kurdok tízezreit ölték meg mérges gázzal. Ebben az ügyben augusztusban indul a per. De kisebb horderejű az irak-iráni háborúhoz vagy az 1991-ben kitört kurd és síita felkelést követő - becslések szerint százezer ember halálával járó - véres megtorló akciókhoz mérve is.

Egyes feltételezések szerint a jelenlegi iraki kormányzat és az amerikai vezetés is erős nyomást fejtett ki annak érdekében, hogy a többihez képest jelentéktelennek tűnő üggyel induljanak a Szaddám elleni perek. Maga Clark arra hívja fel a figyelmet, hogy az iraki miniszterelnök is a síita Dawa Párt tagja. Szaddám védőinek álláspontja szerint ugyanis a Dudzsailban megölt 148 ember is az iráni Dawa Párt tagja volt, és az ott Szaddám ellen elkövetett merényletkísérletet Teheránban tervelték ki.

Más feltételezések szerint az USA érdekében azért állt volna a jelentéktelenebb üggyel való indítás, mert az irak-iráni háborúban komoly támogatást nyújtottak az amerikaiak a bagdadi rezsimnek. Egy ilyen tárgyú per során tömegével kerültek volna nyilvánosságra az ezt alátámasztó dokumentumok, amelyek jelentősen ronthatnának az amerikai vezetés megítélésén.

Nyomás alatti főbíró, korlátozott nyilvánosság

Komoly kétségek merültek fel a per nyilvánosságával és a főbíró elfogulatlanságával kapcsolatban is. Az eljárás során ugyanis az eredetileg kinevezett vezető bíró - az erős kormányzati nyomásra hivatkozva - lemondott. A sokak által engedékenységgel vádolt Rizgar Mohamed Amin ugyanakkor támogatói szerint pusztán udvarias volt a sokat balhézó, méltatlankodó, a figyelmet az őt ért kínzások vádjaival elterelni igyekvő és a per tárgyától újra és újra eltérni próbáló egykori diktátorral szemben - nem is eredménytelenül.

A per elején még a nevét bemondani sem kívánó Szaddám később már hajlandó volt bizonyos mértékben együttműködni az eleinte általa illegitimnek tekintett bírósággal. Ártatlanságát is hangoztatta ugyan, de legalább vallott - írta egy tavaly decemberi kommentárjában a BBC veterán nemzetközi tudósítója, John Simpson. Amin távozása után azonban - Rauf Abd-ur-Rahman személyében - egy szigorúbb bírót neveztek ki, aki nem engedte, hogy Szaddám politikai színezetű beszédeket mondjon felszólalásain, és keményen szembeszállt a nyakaskodó egykori diktátorral.

A nyilvánosság is egyértelműen sérült. A perről egy amerikai társaság adott élő televíziós közvetítést. Csakhogy ezt túl gyakran szakították meg, és általában akkor, amikor Szaddám és társai beszéltek, sőt előfordult, hogy a hang mellett a képet sem adták.

Ballai Vince