Előállította a rendőrség Lukasenko ellenfelét

Vágólapra másolva!
Előállította a rendőrség a fehérorosz ellenzék vezetőjét, Alekszandr Milinkevicset szerdán. Két hete börtönbüntetésre ítélték Lukasenko másik korábbi kihívóját.
Vágólapra másolva!

Milinkevics az Európa utolsó diktátorának tartott Alekszandr Lukasenko elnök fő liberális ellenfele volt a márciusi elnökválasztáson. Szerdán éppen vidéken utazott gépkocsijával, amikor a rendőrök megállították és megmotozták, majd előállították.

"Jelenleg Polockban vagyunk egy rendőrőrsön. Nem kaptunk rá magyarázatot, miért állítottak elő bennünket" - közölte Pavel Mozsejko, a politikus szóvivője, aki ugyanabban gépkocsiban utazott.

Két héttel korábban Alekszandr Kozulint, a másik volt ellenzéki elnökjelöltet ítélte a bíróság öt és fél évi börtönre a választási eredmények szervezett tiltakozásokban játszott szerepéért.

Lukasenkót, aki 1994 óta irányítja vaskézzel a volt szovjetköztársaságot, számos bírálat érte amiatt, hogy elnyomja politikai vetélytársait és a független médiát. Az Egyesült Államok és az Európai Unió bírálta a választásokat, amelyek szerintük nem feleltek meg a demokratikus normáknak, és nem adnak beutazási vízumot Lukasenkónak és más magas rangú fehérorosz vezetőknek a közösség területére.