A felhőkarcolókat is megizzasztja a New York-i hőség

Vágólapra másolva!
A hetek óta a hőséggel küzdő Európa mellett az Egyesült Államokat sem kíméli a kánikula: Kaliforniában több mint 40 fokos a meleg, ami több tízezer szarvasmarha pusztulását okozta, New Yorkban pedig az okozza a fő problémát, hogy a város elektromos ellátórendszere nem bírja a légkondícionálók miatt megnőtt terhelést.
Vágólapra másolva!

Továbbra sem enyhül a kánikula Európában. Párizsban ma is 31 fokot mértek, de nem jobb a helyzet Berlinben és Rómában sem, ahol jóval 30 fok felett van a hőmérséklet. A kánikula miatt továbbra is ivóvízhiány nehezíti a helyzetet Horvátországban és Lengyelországban. A meteorológusok abban bíznak, hogy az elmúlt napok heves esőzései után lassan véget ér a több hete tartó meleghullám.

A helyzet Franciaországban a legkritikusabb, ahol eddig 64 ember vesztette életét a hőségben. Ez a szám akár nagyobb is lehetne, ha az ország egészségügyi hatóságai nem lettek volna felkészülve a kritikus időszakra. Így a halálos esetek száma messze elmarad az eddigi leggyilkosabb nyártól: 2003-ben 15 000 ember halálát okozta a meleg Franciaországban.

Nem jobb a helyzet az Egyesült Államokban sem, a nyári hőség az amerikaiakat is évről évre próbára teszi. Az USA nagyvárosaiban is többször előfordult már az, hogy összeomlott a nagyvárosok, így New York túlterhelt elektromos hálózata, mivel nem bírta kielégíteni a csúcsra járatott hűtőszekrények és klímaberendezések energiaigényét.

A légkondival nem rendelkező New York-iak helyzetét viszont az nehezíti, hogy szinte alig vannak nyilvános uszodák a városban, az azt körbevevő tenger vize viszont túlságosan szennyezett a fürdőzéshez, így sokan az utcai vízcsapoknál hűtik le magukat. Úgy tűnik, hogy még a felhőkarcolók is izzadnak: a hűtőberendezések kondenzvize csepeg róluk a járdákra.

A legkeményebb kánikula az USA nyugati részét sújtja: Kalifornia állam egyes területein 46 Celsius-fokos hőség tombol, ami eddig körülbelül 100 ember halálát okozta, és a farmerek állítása szerint több mint 25 000 szarvasmarha, valamint 700 000 baromfi is elpusztult a melegben. A rendkívüli idő morbid helyzeteket is szült: egy kisvárosban például az okozott problémát, hogy a maximum 25 holttest befogadására tervezett halottasházban képtelenek voltak tisztességesen elhelyezni a kánikula miatt megszaporodott elhunytakat.

Míg Európa és Amerika lakói a hőségtől szenvednek, Moszkvában dideregnek a strandolók, hiszen egy sarkvidéki eredetű hidegfront miatt pénteken 14-16 fok alatt a nappali hőmérséklet. Az orosz meteorológusok adatai szerint az elmúlt ötven évben csak ötször fordult elő, hogy július végén nem volt melegebb 16 foknál az orosz fővárosban.