Hezbollah-harcosokat raboltak el izraeli kommandósok

Vágólapra másolva!
A Hezbollah három tagját rabolta el az izraeli hadsereg egy Baalbekben elkövetett kommandós-akcióban. Az akció során házakat is leromboltak, az összecsapásokban tíz civil halt meg.
Vágólapra másolva!

Hezbollah-harcosokat ölt meg és rabolt el szerdára virradóra egy izraeli kommandó a kelet-libanoni Baalbekben - közölte egy izraeli katonai szóvivő . A hadsereg ezzel megerősítette a libanoni biztonsági és rendőri források korábbi jelentését, hogy a városban izraeli katonák összecsaptak a síita szervezet fegyvereseivel. Izrael szerint a katonák az akció végén sértetlenül visszatértek támaszpontjukra.

Libanoni biztonsági források szerint a katonák legalább három Hezbollah-tagot hurcoltak magukkal. Mind a három fogoly személyazonosságát megadták. A libanoni hatóságok arról is beszámoltak, hogy legalább 10 polgári lakos meghalt a támadásban, akik közül öten mind egy család tagjai voltak, a másik öt halálos áldozatot egy összeomlott ház romjai közt találták. A katonák ugyanis házakat is leromboltak Baalbekben. A támadással közel egy időben izraeli vadászbombázók két hidat lőttek ki Észak-Libanonban, közel a szíriai határhoz.