Több ezer izraeli katona próbál minél mélyebben benyomulni Dél-Libanonba, miközben az ország keleti területein is összecsaptak a Hezbollah fegyvereseivel. Az izraeli miniszterelnök szerint csak akkor lesz tűzszünet, ha a síita szervezet már nem képes a szomszédos Libanon területéről támadni Izraelt. Közben a brit polgári repülőterekről kitiltották az amerikai légierő gépeit, amelyekkel bombákat szállít Izraelnek, a katonai leszállópályákat viszont továbbra is használhatják.

Folytatódtak a harcok Libanon több részén: kedd éjszaka összecsaptak a Hezbollah harcosaival azok az izraeli katonák, akiket helikopterekkel tettek földre nem sokkal korábban a Hezbollah egyik fellegvárának számító Baalbek környékén. Libanoni biztonsági források szerint a háború kezdete óta most tapasztalható a legerőteljesebb izraeli légi tevékenység e keleti területeken.

Egy magas rangú izraeli parancsnok szerint eközben izraeli katonák ezrei harcolnak Dél-Libanonban, és a kedd hajnalban kiadott parancsnak megfelelően megpróbálnak előrenyomulni. Suki Sahur dandártábornok szerint már ellenőrzésük alatt tartják az izraeli határtól 20 kilométernyire húzódó Lítáni folyó nagy részét. Közben hivatalosan is megerősítették azt az információt, hogy az izraeli hadsereg repülőről szórt szét röplapokat, ezeken figyelmeztette a Lítánitól északra fekvő települések lakosságát: hagyják el otthonukat, mert nagyszabású légi és földi csapássorozatra készülnek a térségben a Hezbollah fegyveresei ellen.

Kedden tizenhárom rakéta, illetve aknagránát hullott Izrael északi részére, ami kevésnek számít ahhoz képest, hogy vasárnap a Hezbollah 156 rakétája csapódott be ezeken a területeken. Erre utalhatott az izraeli miniszterelnök is, aki kijelentette: a három hete tartó izraeli offenzíva máris meggyengítette a szervezet támadóképességét. "Izrael csak akkor köt tűzszünetet a Hezbollahhal, ha a hadszíntéri helyzet megváltozik, vagyis ha a libanoni síita szervezet már nem képes katonailag támadni Izraelt" - tette hozzá Ehud Olmert.

Az izraeli miniszterelnök-helyettes, Simon Peresz szerint Izrael nem akarja visszafoglalni Dél-Libanont, ahonnan 2000-ben kivonult, sőt hajlandó tűzszünetre, mihelyt a Hezbollah libanoni síita szervezet leállítja a libanoni területekről indított támadásait az ország ellen. Peresz ezt Washingtonban jelentette ki, ahol az amerikai külügyminiszterrel, Condoleezza Rice-szal és Stephen Hadley nemzetbiztonsági főtanácsadóval tárgyal az izraeli-libanoni viszály rendezésének lehetőségeiről.

A brit BBC televízió arról számolt be, hogy a kormány döntése értelmében ezentúl nem használhatják a brit polgári repülőtereket azok az amerikai szállítógépek, amelyek már két hete folyamatosan pótlólagos fegyvereket, főként különlegesen nagy erejű, lézervezérlésű bombákat szállítanak Izraelnek. Az amerikai légierő bombákat szállító gépei korábban az írországi Shannon repülőterén vettek fel üzemanyagot, de mivel a rakományuk miatt az ír kormány ezt megtagadta, a skóciai Glasgowhoz közeli repülőteret használták erre a célra.

A brit kormány több tagja, köztük Margaret Beckett külügyminiszter is követelte a leszállások megtagadását, de Tony Blair kormányfő ezt elutasította. A kedden nyilvánosságra hozott döntés értelmében az amerikai bombaszállító repülőgépek nem vehetnek többé igénybe polgári repülőtereket, katonai leszállópályákat azonban igen.