Elfogadta Viktor Janukovics kormányfővé való jelölését Viktor Juscsenko ukrán elnök csütörtök hajnalban. A döntéssel gyakorlatilag lezárult a volt szovjet köztársaságban négy hónapja tartó belpolitikai patthelyzet.

Juscsenko közölte, a parlament elé - a narancsos forradalom idején még fő ellenfelének számító - Janukovics nevét terjeszti, hogy a törvényhozás szentesítse a Moszkva-barát politikus miniszterelnöki kinevezését - jelentette be az államfő az ukrán televízióban.

Az elnök két órával azt követően jelentette be döntését, hogy lejárt az a határidő, amíg meg kellett neveznie az új kormányfő személyét vagy fel kellett volna oszlatnia a parlamentet. Juscsenko megfogalmazása szerint az ukrán politikai elitnek most esélye nyílt arra, hogy egyesítse a Dnyepr két partját, azaz utalt arra, hogy az ország keleti fele oroszpárti, míg a nyugati országrész inkább az európai integráció híve.

Juscsenko jelezte: azt követően döntött Janukovics személye mellett, hogy a politikus beleegyezett abba, aláír egy memorandumot az ország egységének megteremtéséről.