Elkapták a milliárdos rablókat

Vágólapra másolva!
Az orosz rendőrség elfogott két férfit, akik alaposan gyanúsíthatóak azzal, hogy kirabolták a híres Ermitázs Múzeumot Szentpéterváron. A rablók közel 1 milliárd forint értékben vittek el tárgyakat még júliusban.
Vágólapra másolva!

A két letartóztatott férfit azzal gyanúsítják, hogy ékszereket, ikonokat, ezüst evőeszközöket loptak el a múzeumból az elmúlt hat évben. A rablássorozatra egy rutinszerű leltár során derült fény júliusban. A tolvajokra azután csapott le a rendőrség, hogy egy régiségkereskedő visszajuttatott egy lopott tárgyat.

A szobroknak, festményeknek, ékszereknek helyt adó szentpétervári Ermitázs múzeumból összesen 221 műtárgy tűnt el. A kár legalább 5 millió dollár, azaz több mint 1 milliárd forint. Ugyanakkor az Izvesztija című orosz lap szerint a kár ennél jóval nagyobb, szakértőkre hivatkozva azt írták, hogy akár az 1 milliárd forint húszszorosa is lehet.

A rendőrség közlése szerint a most letartóztatott egyik gyanúsítottnak köze lehet ahhoz a teremőrhöz, aki a vizsgálatopk kezdetekor hirtelen elhunyt. Magára a rablássorozatra egészen különösen derült fény, egy előre betervezett leltár kezdetén az egyik teremőr hirtelen rosszul lett és meghalt, később azt állapították meg, hogy 221 kiállítási darab, elsősorban zománcozott dísztárgy hiányzik.

A múzeum vezetője még júliusban azt közölte, hogy a súlyos bűncselekményben minden bizonnyal részt vett az Ermitázs néhány alkalmazottja is. A közlemény szerint a bűncselekmény-sorozat súlyos morális problémákat vet fel az alkalmazottakra nézve, akik nem törődtek a kötelességükkel.

A rendőrség egyelőre nem hajlandó több konkrétumot elárulni a letartóztatásokról. A Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal vezetője is csak annyit volt hajlandó mondani, hogy komoly előrelépések történtek az ügyben.

Az Ermitázs a világ egyik leghíresebb művészeti múzeuma, több mint két és félmilliárd műtárgy található az intézmény 1000 termében. Az elrabolt tárgyak nem voltak kiállítva, azokat raktárakban tartották.

A termek jelentős részét egyáltalán nem őrizték, ráadásul mivel semmilyen szellőztető rendszert nem építettek ki, az ablakokat gyakran nyitva tartották.