Videón is bemutatták a lábadozó Castrót

Vágólapra másolva!
Fényképek után videofelvételeket is közöltek a beteg Fidel Castróról. Korábban csak fényképek tanúsították, hogy a kubai vezető súlyos bélműtétjét követően gyógyulófélben van.
Vágólapra másolva!

Videofelvételeket közölt hétfőn a kubai televízió a betegeskedő Fidel Castro párt- és állami vezetőről, amint Hugo Chávez venezuelai elnök az előző nap meglátogatta őt betegágyánál. Eddig csak fényképek adták tanúbizonyságát annak, hogy a szigetország vezetője súlyos bélműtétjét követően gyógyulófélben van.

A felvételeken a sápadtnak és fáradtnak látszó Castro ágyban fogadta politikai szövetségesét, akivel három órát töltött vidám beszélgetéssel. Chávez a kubai vezetőt nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötte. A képsorokon feltűnik Raúl Castro is, aki Fidel betegsége alatt a hatalmat gyakorolja.

A kubai elnök két hete üzente meg az ország népének, hogy belső vérzése volt, súlyos műtétet végeztek el rajta, s emiatt ideiglenesen átadja megbízatásait öccsének, Raúlnak. Azóta az első képek vasárnap jelentek meg róla a Juventud Rebelde című ifjúsági lap internetes változatában.