Az ENSZ szerint Izrael újra háborúba keveredhet

Vágólapra másolva!
Az ENSZ szerint visszahozhatják a háborút az olyan incidensek, mint amilyent egy izraeli katonai kommandó szombaton végrehajtott a kelet-libanoni Bekaa-völgyben.
Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
Fotó: EPA

Az izraeli hadsereg szombaton légi támadással támogatott kommandós akciót hajtott végre a Bekaa-völgyben a Hezbollah síita szervezet ellen. Izrael ezzel veszélybe sodorta a hétfő óta érvényes, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által deklarált tűzszünetet. Kofi Annan ENSZ-főtitkár a támadást a tűzszünet megsértésének minősítette, akárcsak Fuád Szinjóra libanoni kormányfő. Eliasz Murr libanoni védelmi miniszter pedig azzal fenyegetőzött, hogy felfüggesztik a libanoni hadsereg Dél-Libanonba való vezénylését, amelyet szintén a tűzszünetről rendelkező 1701. számú BT-határozat ír elő.

Izrael ugyancsak a BT-határozatra hivatkozott, mert a hadsereg közleménye szerint a kommandós akció célja a Hezbollahnak szánt iráni és szíriai fegyverszállítás megakadályozása volt. A határozat ugyanis fegyverembargót rendelt el a síita csoporttal szemben.

Terje Roed-Larsen ENSZ-megbízott a bejrúti an-Nahár című lapban vasárnap megjelent interjújában Kijelentette, Izrael az ilyen akciókkal elbizonytalaníthatja azokat az országokat, amelyek fontolgatják, hogy részt vegyenek a Libanonba küldendő nemzetközi haderőben..