Fajgyűlölet miatt robbantottak a moszkvai piacon

Vágólapra másolva!
A moszkvai főügyész szerint etnikai gyűlölet áll annak a hétfői moszkvai piacrobbantásnak a hátterében, amelyben 10 ember meghalt. A feltételezett elkövetők ellen vádat emelnek.
Vágólapra másolva!

Fajgyűlöletből elkövetett szándékos emberölés miatt emelnek rövidesen vádat két orosz egyetemista ellen, akiket a hétfői piaci robbantással kapcsolatban vett őrizetbe a moszkvai rendőrség. A két diák bevallotta, hogy ők szervezték a merényletet, miután úgy találták, hogy túl sok az ázsiai származású, akik iránt "negatív érzelmeket táplálnak" - fogalmazott tette Jurij Szjomin, az orosz főváros főügyésze.

Mindkét diák 20 éves, egyikük moszkvai, másikuk a Volga menti Udmurt Köztársaságból való, arra egyelőre nincs bizonyíték, hogy valamilyen szélsőséges csoporthoz tartoznának. A merényletben 10 ember meghalt.

MTI/[origo]