Hamarosan Libanonban lesznek az ENSZ-katonák

Vágólapra másolva!
"Körülbelül egy héten belül" vonul fel Libanonban az ENSZ megerősített békefenntartó ereje (UNIFIL) - közölte telefonon vasárnap Kofi Annan ENSZ-főtitkár Ehud Olmert izraeli kormányfővel az izraeli miniszterelnök hivatala szerint.
Vágólapra másolva!

A közlemény állítja, hogy Kofi Annan közölte az izraeli miniszterlnökkel: Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője vasárnap este ugyanakkor biztosította róla, hogy nem lesz gond az UNIFIL-lel, ha annak nem a síita szervezet lefegyverzése a feladata. "Az ENSZ-főtitkár közölte, hogy a nemzetközi erő felvonultatása körülbelül egy héten belül megtörténik" - áll az izraeli minisztertanács elnöksége által kiadott közleményben.

Az izraeli tájékoztatás szerint Ehud Olmert hangsúlyozta: a legfontosabb a Hezbollah libanoni síita szervezet által elfogott két izraeli katona szabadon engedése. "Az (ENSZ Biztonsági Tanácsa) 1701. határozata értelmében a sorsukért a libanoni kormány felelős" - áll a dokumentumban.

"Ehud Olmert vasárnap este Kofi Annan ENSZ-főtitkárral tárgyalt telefonon, aki azért hívta fel, hogy tájékoztassa a Franciaország és Olaszország vezette nemzetközi erő küldéséről" - hangsúlyozza a közlemény.

Franciaország, amely összesen 2000 katonát küld az ENSZ Libanoni Ideiglenes Haderejébe (UNIFIL), húsz napon belül Libanonba küldi egységeit Michele Alliot-Marie védelmi miniszter szerint. Olaszország már kedden Libanonba küldi a 2000 és 3000 fő közötti kontingense első egységeit.

Az NTV libanoni magántelevíziónak nyilatkozva Naszrallah közölte: "A Hezbollah fegyveresei nem lesznek jelen Dél-Libanonban. Ha a libanoni hadsereg katonái fegyverest találnak Dél-Libanonban, joguk lesz lefegyverezni".

A síita vezető megerősítette, hogy Nabih Berrinek, a libanoni parlament elnökének közreműködésével megkezdődtek a közvetlen tárgyalások Izrael és pártja között a fogolycseréről. Naszrallah közölte: pártja nem fogta volna el a két izraeli katonát július 12-én, ha tudja, hogy az ilyen méretű háborúhoz vezet.

A két izraeli katonának a Hezbollah fegyveresei által történt elhurcolása pusztító izraeli offenzívát váltott ki, amely során 34 nap alatt több mint 1200 libanoni halt meg.