Elengedtek guantánamói foglyokat a szaúdiak

Vágólapra másolva!
A szaúd-arábiai hatóságok szabadon bocsátottak kedden kilenc embert az amerikai hadsereg guantánamói fogolytáborának volt lakói közül. A volt foglyok nem tettek semmit, ami a szaúdi törvényekbe ütközne - közölte az ország belügyminisztériuma.
Vágólapra másolva!
Hitükben erősödtek a guantánamói rabok/nagyvilag/20060602shafiq.htmlAz [origo] interjúja volt guantánamói rabokkal

Az Egyesült Államok 37 szaúdi állampolgárt adott át az idén a szaúdi hatóságoknak a guantánamói foglyok közül. Kilencet azért engedtek most szabadon közülük, mert - mint Manszúr al-Turki belügyminisztériumi szóvivő mondta - bebizonyosodott, hogy az illetők nem követtek el semmi olyasmit, ami az ország törvényeibe ütközne. A szaúdi hatóságok már korábban is elengedtek hármat a volt guantánamói foglyok közül.

Jelenleg 450 "terroristagyanús" személyt őriznek az amerikai hadsereg kubai területen lévő támaszpontján, 83-an ezek közül szaúdiak. A szaúdi kormány többször is kifejezte már reményét, hogy az amerikai hatóságok átadják neki a Guantánamón őrzött összes szaúdi foglyot. A vádemelés és bírói ítélet nélkül fogva tartott guantánamói foglyok többsége Afganisztánban került amerikai kézre 2001-ben, a fanatikus muzulmán tálibok uralmát megdöntő amerikai katonai akció idején.