A szlovák külügy nem osztja Slota nézeteit

2006.09.03. 15:34

A szlovák külügyminiszter nem azonosul a szélsőségesen magyarellenes szlovák nemzeti pártelnök kijelentésével. A külügyi tárca vezetője egy vasárnapi tévéműsorban azt mondta: Jan Slota néhány hete nem nyilatkozik és "ez így lesz a jövőben is".

A szlovák külügyminiszter nem azonosul a szélsőségesen magyarellenes szlovák nemzeti pártelnök (SNS) Ján Slota kijelentésével és semmiképpen sem kívánja azokat népszerűsíteni - hangzott el vasárnap a szlovák közszolgálati televízióban, ahol Göncz Kinga, a magyar diplomácia vezetője és szlovák kollégája, Ján Kubis válaszolt a magyar-szlovák viszonyban kialakult feszültség okait és a lehetséges megoldásokat vizsgáló kérdésekre.

Az "Öt perccel tizenkettő előtt" című rendszeres vasárnapi stúdióbeszélgetés vendégei ezúttal televíziós híd segítségével - Ján Kubis a pozsonyi, Göncz Kinga a budapesti stúdióból - válaszolt a műsorvezető kérdéseire. Az elhangzottakból kiderült: a felek nem szívesen folytatnák a diplomáciaijegyzék-cserét, de mindent meg szeretnének tenni a hangulat lecsillapításáért és a két ország teljes kapcsolatrendszerének helyreállításáért.

Ján Kubis szerint ehhez a magyar-szlovák alapszerződés megfelelő eszközöket kínál. Ezzel Göncz Kinga is egyetértett, de hozzátette: szlovák partnerével örömmel kész aláírni kettejük - készülő - és a kisebbségellenes indulatok lecsillapítását célzó közös nyilatkozatát. A műsorban a szlovák külügyminiszter többször is elmondta: a koalíciós kabinethez tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) élén álló Slota néhány hete nem nyilatkozik és "ez így lesz a jövőben is". Ugyanezt válaszolta arra a kérdésre: vajon mi a garancia arra, hogy az utóbbi hetekben megnyilvánult magyarellenes atrocitások nem folytatódnak.

Kubis ismét közölte a kormány álláspontját: Szlovákiában minden polgárt ugyanazok a jogok védenek, és nem maradhat büntetlen az, aki az ország bármely polgárát nemzetisége, vagy egyéb természetű mássága miatt bántalmazza. Ján Kubis nagyra értékelte az atrocitások nyomán hangjukat hallató szlovákiai és a magyarországi civil szervezetek fellépését. Mint mondta: maradéktalanul, "száz százalékban csatlakozom hozzájuk".

KAPCSOLÓDÓ CIKK